Universiade – Magyar tiltakozás a Hegedüsnek okozott sérülés miatt

hegedus_gabor.jpg

Nyílt levélben tiltakozott a belgrádi Universiadén részt vevő magyar csapat a szerdai magyar-görög férfi vízilabdameccsen az egri Hegedüs Gábort ért súlyos atrocitás miatt.

"A banjicai uszodában rendezett mérkőzés második percében a magyar csapat brutalitás miatt elveszítette legjobb játékosát, egy arcra célzott, szándékos, durva rúgás következtében. A két játékvezető és a delegátus nem látott semmit… A magyar játékost – Hegedüs Gábort – az elsősegélynyújtás után mentőautó szállította kórházba, ahol azonnal megoperálták" – olvasható a világjátékok mögött álló szervezethez, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséghez (FISU) eljuttatott, és a válogatott honlapja, a www.vlv.hu által pénteken közzétett dokumentumban, amely így folytatódik: "Nem a görög csapat ellen akarunk tiltakozni, de szeretnénk kiállni a fair play, a tisztességes játék mellett. Óvni szeretnénk az Universiade és az olimpiai játékok szellemét és reméljük, hogy a jövőben nem dől el játék, mérkőzés ilyen módon."
   
A már a Kemény Dénes vezette olimpiai bajnoki címvédő válogatott bővebb keretébe is bekerült Hegedüs Gábornak a súlyos szabálytalanság következtében a bal oldali arccsontja törött el. A balszerencsés pólósnak volt már hasonlóképpen sajnálatos esete: 2006 januárjában, az Eger-Brescia LEN Kupa-meccsen az olasz csapat egyik idegenlégiósa, a szerb Aleksandar Ciric bántalmazta alattomos módon és brutálisan. Akkor Hegedüs arca jobb felét érte a víz feletti hatalmas ütés, minek nyomán agyrázkódást, továbbá szemüreg-, orr- és arccsonttörést szenvedett. Akkor is meg kellett operálni, s hosszadalmas rehabilitációt követően, egy hónapnyi kihagyás után edzhetett, majd speciális védőmaszkot viselve játszhatott újra.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.