Pénteken vette át diplomáját az az 50 edző, aki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Bay Béla sportágfejlesztő programjának keretében összesen 60 millió forintos támogatásban részesül.
A program lényege, hogy a MOB saját bevételeiből és a szponzori támogatásokból pályázatot írt ki az olimpiai felkészítést irányító trénerek számára. A kiválasztást a sportági szövetségek végezték, a MOB a hátteret biztosítja. A bekerült szakemberek egy éven át havonta nettó 100 ezer forint díjazásban részesülnek.
Molnár Zoltán MOB-főtitkár ismertette a programban részt vevők kötelezettségeit, ezek között szerepel például, hogy az edzőknek rendszeresen be kell számolniuk az elvégzett munkáról, és felelősséget kell vállalniuk a doppingmentes felkészülésért.
A pénteki ünnepségen Schmitt Pál MOB-elnök megemlékezett Bay Béláról, hangsúlyozva, hogy az 1999-ben, 92 éves korában elhunyt neves vívóedző legfőbb hitvallása, mely szerint mindennek az alapja a munka, a MOB-ban ma is vezérelv.
Schmitt kiemelte ugyanakkor, hogy a sikerhez a reflektorfényben lévő tehetséges versenyző mellett megfelelő szakember is kell. Továbbá utalt rá, hogy szeretnék felhívni a figyelmet a trénerek nehéz helyzetére, és a július elsejével indult Bay Béla-program nem más, mint erkölcsi és anyagi hozzájárulás az ő munkájukhoz.
"Nagyon örülök a diplomának, mert ez elismerése, megbecsülése annak a munkának, amit 15 éve az öttusázók mellett végzek – mondta az MTI-nek Hegedűs Ferenc, a férfi öttusa-válogatott vívóedzője. – Úgy tudom, nagyon sok pályázó volt, így különösen jó érzés, hogy bekerültem a díjazottak közé."
A támogatottak között van többek között Pálvölgyi Miklós, Harczi Zsolt, Téglás Péter, Repka Attila, Csipes Ferenc, Szántó Imre, Solti Antal és Somlai Béla is.