Berlusconi nem híve a nagy költekezésnek

silvio_berlusconi.jpg

Silvio Berlusconi olasz kormányfő az AC Milan tulajdonosaként azt mondta, hogy nem szeretné, ha túl nagy költségekbe vernék magukat a játékosbeszerzési piacon, ahol a milánói futballklub gyakorlatilag már csak egyetlen jelentős "tételt" akar megvásárolni: az FC Sevilla brazil támadóját, Luis Fabianót.

Őt se mindenáron, személy szerint Berlusconi amellett van, hogy inkább fiatal futballistákat vegyenek, akik "megérik a pénzüket", és nem kerülnek irdatlanul sokba. A miniszterelnök-klubtulajdonos kijelentéseit a hétfői Corriere dello Sport idézte, így azt is, hogy a Milannak "Borriellóval, Patóval és Inzaghival kész a támadósora". Szavaiból azért kitűnt, hogy egy kiadó helyet még el tud képzelni, viszont a 30 millió eurót sokallja Luis Fabianóért, márpedig a Sevilla ennyit akar kapni a gólerős brazil válogatott csatár átengedésének fejében.
   
Berlusconival szemben jóval "Fabiano-közelibb" az álláspontja az AC Milan új – brazil – vezetőedzőjének, Leonardónak és az alelnök Adriano Gallianinak. Ők egyértelműen úgy nyilatkoztak az elmúlt napokban nem is egy alkalommal, hogy a lombard klub egyetlen célja a sevillai csatár leszerződtetése. Leonardo egyenesen úgy fogalmazott, hogy Fabiano "már közel van" a Milanhoz, és csak apró részletek tisztázása van hátra.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.