BL-selejtező – Győzni akar, támadni fog a DVSC

Győzni szeretne, ezért támadó felfogásban játszik majd szerdán a DVSC-TEVA labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtező második körének első mérkőzésén a vendég svéd a Kalmar FF ellen.

"Az esélyeket illetően én nem kívánok +matekozni+, szerdán este a pályán minden kiderül – mondta az MTI-nek Herczeg András, a debreceniek klubmenedzsere. – A svéd együttes jó csapat, sejtettük ezt már a sorsoláskor, és meg is bizonyosodtunk róla, amikor Bücs Zsolt kollégámmal a helyszínen tekintettük meg a Malmö elleni bajnokiját. Bővebben elemezni fölösleges szócséplés lenne, majd szemtől szemben kiderül, melyik csapat a jobb, és melyik érdemes a továbbjutásra. Még a magyar sajtó sem tart bennünket esélyesnek, de jó játékkal próbálunk erre méltó választ adni."
   
A szakember jelezte, hogy egyetlen sérültje van, igaz, éppen egyik legjobbja, a válogatott Rudolf Gergely játéka kérdése, mivel a múlt héten a Temesvár elleni edzőmeccsen megrúgták a bokáját. A tehetséges csatár esetében kedd este dől el, hogy játszhat-e szerdán.
   
A hajdúságiak helyzetét mindenképpen nehezíti, hogy a magyar bajnokság csak a jövő hét végén indul, a svéd ugyanakkor már javában tart. A rivális Klamar ráadásul javuló formát mutatott az elmúlt időszakban, szombaton a Djurgarden elleni 6-1-es győzelemmel hangolt a hétközi kupameccsre.
   
A debreceni játékosoknak óriási segítséget nyújthat majd az "üzemi hőfok" minél gyorsabb eléréséhez a lelkes szurkolótábora, mely szinte bizonyosan megtölti az Oláh Gábor utcai stadiont.
   
"Örülök, hogy jól fogynak a jegyek, számunkra ez igazán megtisztelő" – mondta Herczeg András, utalva arra, hogy már múlt péntekig hatezer belépő talált gazdára.
   
A mérkőzés 20 órakor kezdődik, a visszavágót pedig jövő szerdán rendezik Kalmarban.
   
A Debrecennek az új rendszerben három párharcot kellene megnyernie ahhoz, hogy fölkerüljön a BL főtáblájára, ugyanakkor nem találkozhat Európa 13 legerősebb bajnokságának képviselőjével.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.