Hertha-meccs – Tiltakoznak a berliniek

hertha_bsc.jpg

A Hertha BSC hivatalos levélben tiltakozik a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) és a Ferencvárosnál amiatt, hogy a magyar huligánok bántalmazták a vendégszurkolókat kedden a két csapat felkészülési mérkőzése előtt.

A berlini klub magyarázatot vár arra, hogy az Albert Stadion előtt tartózkodó rendőrök – a nyolc német újságíró szerint – nem avatkoztak bele az eseményekbe. A Hertha szerint az FTC-nek nyomatékosan kellett volna az arénába hívni a hatóságiakat.
   
A Bundesliga-egyesület tájékoztatása alapján a 20 drukkerből hárman sérültek meg: egyiküknek egy üvegpalack felsértette a homlokát, az erősen vérző sebet a csapatorvos varrta össze. Másikuk orrtörést szenvedett, a harmadiknak pedig egy ujja tört el. A hazai ultrák a stadionban "Heil Hitler" és "Sieg Heil" kiabálással provokálták a berlini híveket, majd megpróbáltak betörni a szektorukba, sőt, később a sajtótribün előtt is felbukkantak. A 2-0-ás Hertha-sikerrel zárult meccset követően a németek kísérettel hajtottak a repülőtérre, majd Grazon keresztül még az éjjel visszatértek stegersbachi edzőtáborukba.
   
Váradi Mátyás, a Ferencváros sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: ezen a találkozón még nem a klub saját, nemrég alapított biztonsági szolgálata őrizte a rendet, az csak az első hazai bajnoki mérkőzésen fog debütálni. Ezúttal egy másik cég teljesített szolgálatot, amely először dolgozott az Albert Stadionban, így nem rendelkezett kellő helyismerettel. Váradi hozzátette: a klubon belül már vizsgálják a történteket, de természetesen a Ferencvárosnak vállalnia kell az erkölcsi felelősséget. A sajtófőnök mindemellett elmondta, hogy a botrány okozóit nem tartják a Fradi-család tagjainak.
   
Retteghy István, az MLSZ fegyelmi bizottságának elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy ez az eset nem tartozik az MLSZ hatáskörébe, hiszen nem a szövetség rendezvénye volt a felkészülési meccs, így álláspontja szerint nem fog fegyelmi eljárást lefolytatni. Hozzátette, amennyiben hivatalos panasz érkezik, akkor is valószínűleg felsőbb szervhez irányítják az ügyet.
   
A dpa német hírügynökség szerint a magyar média nem szentelt túl nagy figyelmet a botránynak, és az országban eleve hírhedt bajkeverőknek tekintik az FTC-rajongókat. Az ő körükből kerülnek ki nagyrészt azok, akik más "ügyekben" is gondoskodnak a csetepatéról Magyarországon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.