Aczél lehet az új diósgyőri edző, ha lesz tulajdonos

aczel_zoltan.jpg

Aczél Zoltán lehet a Soproni Ligában szereplő Diósgyőr labdarúgócsapatának új vezetőedzője, ehhez azonban az kell, hogy a klubnak meglegyen az új tulajdonosa.

Nagy Béla, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a napokban azt mondta: amennyiben a városi önkormányzat tulajdonában lévő cége lesz a "tulajdonosi verseny" befutója, akkor azonnal megnevezi azt a személyt, aki az elkövetkezendő időben felügyeli a szakmai munkát.
   
Szerdán már a magyar válogatott pályaedzője tartotta a tréninget, ám egyelőre a szakembert még semmilyen szerződés nem köti a klubhoz. A késlekedés okaként Nagy Béla azt jelölte meg, hogy az adásvételi szerződés bizonyos pontjait könyvvizsgálóval szeretnék megnézetni.
   
Aczél elmondta, hogy már elkezdett dolgozni, de Nagy Bélával egyelőre még csak a csapat dolgairól beszélgettek, saját szerepe, érkezése, munkavégzésének feltételei még nem kerültek szóba. A szakvezető azt is hangsúlyozta: jó lenne, ha mielőbb tiszta víz kerülne a pohárba. Először azonban a tulajdonviszonyokat kell rendezni, az új szakvezető szerződtetése csak ezután következhet.
   
Dlusztus Imre, a Diósgyőri FC Kft. ügyvezetője július 6-án hozta nyilvánosságra: 100 millió forintos hiányt eredményez a kft. költségvetésében az, hogy a társaság eddigi tulajdonosa kivonul a futballból. A magyar szövetség a hír hatására felülvizsgálatot kezdeményezett a klublicencet illetően.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.