Csaknem biztosra vehető, hogy lesz magyar rekord úszásban a római világbajnokságon, ahol 16 fős sportági részleg indul. Cseh László és társai már a vb-t megelőző egri országos bajnokságon is jeleskedtek, hiszen több számban is megjavították az eddigi legjobb hazai időeredményt.
A magyar úszók a korábbi 12 világbajnokságon összesen 42 érmet nyertek, 17 arany, 11 ezüst és 14 bronz megoszlásban. A vízilabdázók is igyekeztek: a férfiak, akik a 36 évvel ezelőtti nyitány óta rendre jelen vannak a sportági csúcstalálkozón, kilenc alkalommal álltak dobogón, s a 2 arany mellé 6 ezüstöt és 1 bronzot szorgoskodtak össze. Világbajnoki címet az első ilyen összejövetelen, 1973-ban, Belgrádban, majd 2003-ban, Barcelonában sikerült nyerni. A női póló az 1986-os madridi világbajnokságon szerepelt először a programban, a magyar válogatott 1994-ben, éppen Rómában, illetve 2005-ben, Montrealban végzett az élen, s a két elsőséghez még egy ezüst társul.
Az 50 m-es medencében érényes országos csúcsok:
férfiak:
gyors:
50 m 21.84 mp Takács Krisztián, 2008.08.15., Peking
100 m 49.13 mp Zubor Attila, 2001.07.27., Fukuoka
200 m 1:47.12 p Cseh László, 2009.06.25., Eger
400 m 3:46.38 p Kis Gergő, 2009.06.26., Eger
800 m 7:51.94 p Kis Gergő, 2008.03.20., Eindhoven
1500 m 15:08.20 p Kis Gergő, 2007.07.27., Budapest
hát:
50 m 25.39 mp Cseh László, 2008.07.09., Budapest
100 m 53.88 mp Cseh László, 2009.06.28., Eger
200 m 1:56.69 mp Cseh László, 2006.08.05., Budapest
mell:
50 m 27.51 mp Flaskay Mihály, 2002.08.02., Berlin
100 m 1:00.95 p Güttler Károly, 1993.08.03., Sheffield
200 m 2:08.68 p Gyurta Dániel, 2008.08.12., Peking
pillangó:
50 m 23.57 mp Cseh László, 2009.06.28., Eger
100 m 52.49 mp Cseh László, 2009.06.26., Eger
200 m 1:52.70 p Cseh László, 2008.08.13., Peking
vegyes:
200 m 1:56.52 p Cseh László, 2008.08.15., Peking
400 m 4:06.16 p Cseh László, 2008.08.10., Peking
váltók:
4×100 m-es gyorsváltó: 3:25.27 p Makány Balázs, Takács Krisztián, Fekete István, Zubor Attila, 2006.07.31., Budapest
4×200 m-es gyorsváltó: 7:14.14 p Kis Gergő, Kerékjártó Tamás, Kozma Dominik, Kovács Norbert, 2008.08.12., Peking
4×100 m-es vegyesváltó: 3:37.22 p Horváth Péter, Güttler Károly, Gáspár Zsolt, Zubor Attila, 2002.08.04., Berlin
nők:
gyors:
50 m 25.28 mp Verrasztó Evelyn, 2009.06.28., Eger
100 m 53.99 mp Verrasztó Evelyn, 2009.04.04., Malaga
200 m 1:57.25 p Mutina Ágnes, 2008.08.11., Peking
400 m 4:07.24 p Risztov Éva, 2002.08.02., Berlin
800 m 8:28.06 p Risztov Éva, 2002.08.01., Berlin
1500 m 16:21.82 p Risztov Éva, 2003.02.15., Balatonfűzfő
hát:
50 m 29.01 mp Szepesi Nikolett, 2008.03.23., Eindhoven
100 m 1:00.31 p Egerszegi Krisztina, 1991.08.22., Athén
200 m 2:06.62 p Egerszegi Krisztina, 1991.08.25., Athén
mell:
50 m 31.34 mp Kovács Ágnes, 2000.05.20., Monte Carlo
100 m 1:07.79 mp Kovács Ágnes, 2000.09.17., Sydney
200 m 2:24.03 mp Kovács Ágnes, 2000.09.20., Sydney
pillangó:
50 m 26.43 mp Bordás Beatrix, 2008.08.03., Belgrád
100 m 58.39 mp Dara Eszter, 2008.08.09., Peking
200 m 2:06.71 p Kovács Emese, 2008.03.24., Eindhoven
vegyes:
200 m 2:09.87 p Verrasztó Evelyn, 2009.06.28., Eger
400 m 4:33.88 p Hosszú Katinka, 2009.04.23., Irvine
váltók:
4×100 m-es gyorsváltó: 3:48.35 p Dobár Éva, Kovács Ágnes, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, 2008.07.11., Budapest
4×200 m-es gyorsváltó: 7:55.26 p Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna, 2008.08.13., Peking
4×100 m-es vegyesváltó: 4:06.19 p Szepesi Nikolett, Kovács Ágnes, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn, 2007.07.28., Budapest
A magyar úszók eddigi vb-mérlege:
arany ezüst bronz
1973, Belgrád: 1 1 1
1975, Cali: 3 – –
1978, Nyugat-Berlin – – 2
1982, Guayaquil: – 1 –
1986, Madrid: 3 – –
1991, Perth: 5 2 1
1994, Róma: 2 2 4
1998, Perth: 1 – 2
2001, Fukuoka: 1 – 1
2003, Barcelona: – 4 1
2005, Montreal: 1 1 1
2007, Melbourne: – – 1
———————————————-
17 11 14
A vb-k vízilabdatornáinak dobogósai:
férfiak:
1973: 1. Magyarország, 2. Szovjetunió, 3. Jugoszlávia
1975: 1. Szovjetunió, 2. Magyarország, 3. Olaszország
1978: 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Jugoszlávia
1982: 1. Szovjetunió, 2. Magyarország, 3. NSZK
1986: 1. Jugoszlávia, 2. Olaszország, 3. Szovjetunió
1991: 1. Jugoszlávia, 2. Spanyolország, 3. Magyarország
1994: 1. Olaszország, 2. Spanyolország, 3. Oroszország
1998: 1. Spanyolország, 2. Magyarország, 3. Jugoszlávia
2001: 1. Spanyolország, 2. Szerbia és Montenegró, 3. Oroszország
2003: 1. Magyarország, 2. Olaszország, 3. Szerbia és Montenegró
2005: 1. Szerbia és Montenegró, 2. Magyarország, 3. Görögország
2007. 1. Horvátország, 2. Magyarország, 3. Spanyolország
nők:
1986: 1. Ausztrália, 2. Hollandia, 3. Egyesült Államok
1991: 1. Hollandia, 2. Kanada, 3. Egyesült Államok
1994: 1. Magyarország, 2. Hollandia, 3. Olaszország
1998: 1. Olaszország, 2. Hollandia, 3. Ausztrália
2001: 1. Olaszország, 2. Magyarország, 3. Kanada
2003: 1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Oroszország
2005: 1. Magyarország, 2. Egyesült Államok, 3. Kanada
2007: 1. Egyesült Államok, 2. Ausztrália, 3. Oroszország