Ifi és U23-as kajak-kenu Eb – Két magyar arany 500 m-en

Két-két arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a vasárnapi 500 m-es döntők során a Poznanban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a legfényesebb medál az ifi női kajakpáros, Chladek Vanda és Hagymási Anita, valamint az U23-asok között versenyző Csipes Tamara (K-1) nevéhez fűződött.
   
A fiatalabbaknál ugyanebben a számban, vagyis női kajak egyesben Farkasdi Ramóna másodikként zárt, és szintén ezüstöt szerzett a Németh Gergő, Nagy Péter U23-as kenu páros.
   
Dombóvári Bence (ifi K-1), a Dombi Rudolf, Hadvina Gergely duó (U23 K-2), a Vízi Orsolya, Horváth Alexandra, Hagymási Réka, Bojtár Zsófia ifjúsági és a Csernák Edina, Csernák Petra, Csipes, Bara Alexandra U23-as kajaknégyes a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
   
A szombati 1000 m-es döntőkben három arany-, egy ezüst- és öt bronzérem volt a magyar mérleg, így a küldöttség 5 első, 3 második és 9 harmadik hellyel zárta az Eb-t, amelynek legeredményesebb versenyzője Csipes Tamara lett két arannyal és egy bronzzal.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.