Újpest-Steaua – Nagy érdeklődés, komoly előkészületek

europa_liga.jpg

Nagy érdeklődésre és komoly biztonsági óvintézkedésekre lehet számítani csütörtökön az Újpest-Steaua Bucuresti labdarúgó Európa Liga-selejtezőn.

"Elővételben eddig több mint háromezer belépő elfogyott. Érdemes tehát nem a meccs napján megvásárolni a jegyeket, hiszen azok csütörtökön már teljes áron lesznek kaphatóak" – mondta a lila-fehér klub honlapján Gyimesi Kende szervezési igazgató.
   
Gyimesei szerint a Megyeri úti kapun keresztül csak a sajtó-, a VIP- és a teherbeléptetés zajlik majd, a szurkolók csak a Mildenberger utca felőli kapukon léphetnek a stadionba. Hozzátette, legkorábban két órával a kezdés előtt lesz erre lehetőség.
   
"A mérkőzés kiemelt biztonsági kockázatú, ennek megfelelően igen jelentős rendőri előkészületekre került sor már eddig is – országos és budapesti szinten. Az Újpest FC rendezői gárdája 180 fővel képviselteti magát a Szusza Ferenc Stadionban" – mondta Gyimesi, aki elárulta: kiemelt figyelmet fordítanak majd a Steaua szurkolóinak szigorú beléptetésére.
   
A szervezési igazgató arról is beszámolt, hogy a D lelátónál biztonsági háló kerül kifeszítésre, amely ugyan zavarhatja a nézők "komfortérzetét", de korábban néhány szurkoló dobálózása nagy károkat okozott a klubnak, s ezt szeretnék vele elkerülni.
   
Az első találkozón az Újpest idegenben 2-0-ás vereséget szenvedett, a visszavágót csütörtökön 19:45-től rendezik a Szusza Ferenc Stadionban. Bukarestben a román szurkolók egy magyar nyelvű, gyalázkodó feliratot feszítettek ki, valamint megdobálták az újpesti játékosokat, de szurkolói összecsapásra nem került sor.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.