Forma-1 – Piquet: dobogóra akarok állni a Hungaroringen!

piquet.jpg

Ifj. Nelson Piquet dobogós helyezést szeretne elérni a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A Renault versenyzője ezt szerdán, a hungaroringi futam névszponzorának, az ING-nek a székházában tartott sajtótájékoztatón mondta el.

A saját bevallása szerint félig holland, félig brazil származású pilóta optimizmusát azzal indokolta, hogy az ő autóján is elvégezték azokat az aerodinamikai újításokat, amelyeket csapattársa, Fernando Alonso gépén már a Német Nagydíj előtt megtettek. Ennek hatására a spanyol pilóta a leggyorsabb kört érte el a Nürnburgringen, s végül 7. helyen ért célba, míg ő csak 13. lett
   
"Állítottak az autómon, amely most már ugyanolyan, mint Alonsóé, tehát az egyik leggyorsabb a mezőnyben, ezért szeretnék vasárnap dobogós helyen célba érni" – jelentette ki Piquet, akinek egyébként kellemes emlékei fűződnek a mogyoródi pályához, hiszen 2006-ban a GP2-ben maximális pontszámmal nyerte meg a versenyt – többek között Lewis Hamiltont megelőzve -, a tavalyi Forma-1-es Magyar Nagydíjon pedig hatodikként végzett.
   
A brazil pilóta arról is beszélt, hogy a mogyoródi nehéz, technikás pálya, amelyen egyik kanyar jön a másik után, és csak a rövid célegyenes ad lehetőséget a versenyzőknek arra, hogy egy kicsit pihenjenek, szusszanjanak.
   
"Meg kell találni az ideális beállítást, aztán jó eredményt kell elérni az időmérőn, mert a versenyen már nagyon nehéz lesz előzni" – fogalmazta meg a jó szereplés receptjét az ifjabb Piquet, aki elárulta, hogy egyre gyakrabban kap vezetési tanácsokat háromszoros világbajnok édesapjától, az első és második Magyar Nagydíjon győztes idősebb Nelson Piquet-től, aki egyben fia menedzsere is.
   
Szóba került a jövője a Renault csapatnál, hiszen korábban elterjedt a hír, hogy esetleg megválnak tőle a franciák:
   
"Tudom, hogy a Renault szeretne egy francia versenyzőt szerződtetni, Alonso pedig az év végén valószínűleg távozni fog, az én jövőmről azonban édesapámat kérdezzék, az én feladatom, hogy minél jobban vezessek" – hárította el a kérdést az idén még pont nélkül álló pilóta.
   
Amikor a szombaton 24. születésnapját ünneplő versenyzőt vezetési stílusáról faggatták, elárulta, hogy budapesti megérkezése után csütörtök este megállították gyorshajtás miatt a rendőrök, magánéletéről pedig annyit közölt, hogy jelenleg nincs barátnője, mert még túl fiatalnak tartja magát egy komoly kapcsolathoz.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.