Hétfőn reggel elutazott Magyarországról Felipe Massa brazil Forma-1-es versenyző, aki a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén sérült meg súlyosan.
A Ferrari pilótáját aznap életveszélyes állapotban vitték be az Állami Egészségügyi Központ Pap Károly utcai intézményébe, miután egy felcsapódó rúgó betörte a koponyáját. A versenyző – operációja után – július 29-én hagyhatta el az intenzív osztályt, majd hétfő reggel egy kisrepülőgéppel elutazott Budapestről.
A hírek szerint Sao Pauló-i hazaérkezése után további vizsgálatoknak veti alá magát egy helyi klinikán, ahol várhatóan két napot tölt majd.
A kórház előtt hétfőn egy kisebb, brazil szurkolókból álló csoport búcsúztatta a 28 éves Massát, akinek családja – a versenyző honlapján – megköszönte az elmúlt napokban kapott támogatást.
"Kedves barátaink! Felipe nevében szeretnénk teljese szívünkből megköszönni azt a sok segítséget és aggódást, amit az elmúlt napokban a világ minden tájáról kaptunk" – áll a közleményben.
Massát hatodik hónapban lévő várandós felesége, Raffaela és orvosa, Dino Altmann kíséri a repülőúton, mindketten a balesetet követően érkeztek a magyar fővárosba.
A Ferrari a három éve visszavonult, hétszeres világbajnok Michael Schumachert kérte fel a sérült pilóta helyettesítésére, Massa szerint ebben a helyzetben a német sztár volt a lehető legjobb választás.
"Ő tudja, hogyan kell nyerni, tudja, hogyan kell versenyezni és nagyszerű pilóta: a legjobb döntés született azzal, hogy egy ilyen fantasztikus ember kapta az autót" – fogalmazott Massa egy, az olasz istálló által hétfőn kiadott interjúban.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a lehető leghamarabb szeretne felépülni és "visszatérni a pályára, a Ferrari volánja mögé".
