Kettesfogathajtó-vb – Megkezdődött a verseny

kettesfogathajtas.jpg

Pontban 10 órakor a brit David Matthews hajtott a díjhajtó négyszögbe, ezzel megkezdődött a vasárnapig tartó kecskeméti kettesfogatható-világbajnokság.

A díjhajtás első, csütörtöki napján a kilenc magyar induló közül négyen mutatkoznak be, a másik öt hazai versenyzőnek erre péntekig várnia kell.
   
Elsőként Farkas László debütálhatott, s 54,40 hibapontos teljesítményével az élre állt. Magyar szempontból a nap leginkább várt eseménye a csapattag Lázár Zoltán díjhajtása lesz, a hatszoros világbajnok hajtó 12:35-kor szerepel a publikum előtt. Rajta kívül még Varga Péterért és Galambos Nándorért szoríthat a közönség, míg a szintén csapattag Selyben Zsolt és Lázár Vilmos, továbbá Láng Zoltán, ifjabb Juhász László és Ling Attila péntekre kapott besorolást a díjhajtásra.
   
A kezdéskor még viszonylag kevesen, mintegy ezren tartózkodtak a lelátókon, sokan inkább a lovaskiállításon és -vásáron nézelődnek, ahol gyönyörűen megmunkált szerszámok mellett nyergek, lószállítók és takarmányok is beszerezhetőek.