Szerdától vasárnapig rendezik a XXVI. cselgáncs-világbajnokságot Rotterdamban, amely szép emlékeket ébreszthet az ezúttal tizenegy tagú magyar küldöttségben.
A holland kikötőváros Ahoy nevű csarnoka adott ugyanis otthont 2005-ben annak az Európa-bajnokságnak, amelyen – az abban az évben vb-elsőséget is szerzett – Braun Ákos arany-, továbbá Ungvári Miklós ezüst-, Mészáros Anett pedig bronzérmet nyert.
Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető kissé gondterhelten nyilatkozott az MTI-nek hétfős együttesének kilátásairól:
"Egy érem és egy pontszerző hely a célkitűzés, a fiúk közül az idén Európa-bajnok Ungvári Miklós, továbbá Hadfi Dániel és Bor Barna érhet oda a dobogóra. Hadfit visszavetheti, hogy gyakorlatilag tavalyi mandulaműtétje óta küszködik betegséggel, jelenleg vírusos torokgyulladása van, több edzést is kihagyott. Mivel idén már csak a legjobb nyolc között kiesőknek rendeznek vigaszági küzdelmeket, a felére csökkent a bronzérem esélye, ráadásul anyagi problémáink is vannak, így orvos és gyúró nélkül megyünk a vb-re. A programot széthúzták öt napra, hogy a szálláshelyekből nagyobb legyen a bevétel, ezért mi lépcsőzetesen utaztatjuk majd a versenyzőket…"
A női válogatottat irányító Csernoviczki Csaba kissé foghíjas kerettel indult el Hollandiába:
"Csak négy lányunk lép tatamira Rotterdamban, mivel a nehezebb súlycsoportok mellett 52 kg-ban sem lesz magyar induló. Maros Barbarát ugyanis nem jelölték klubjától, mert egyelőre fontosabbnak érezték a juniorprogramot. Szabó Franciska ugyancsak fiatal még, így ezúttal inkább a többi három versenyzőtől számíthatunk éremre. A Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig és Mészáros Anett alkotta triótól egy dobogós és egy pontszerző helyet várok."
A vb-n szereplő magyar válogatott névsora:
——————————————
férfiak:
Burján László (60 kg, UTE), Ungvári Miklós (66, MTK-Erzsébetváros), Ungvári Attila (73, Ceglédi VSE), ifj. Nagysolymosi Sándor (81, Kecskeméti JC), Madarász Tamás (90, Debreceni SC), Hadfi Dániel (100, TFSE-Honvéd-Kipszer), Bor Barna (plusz 100, Atomerőmű SE)
nők:
Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC), Szabó Franciska (63, Üstökös JSE), Mészáros Anett (70, Honvéd-Kipszer)
