A sokat kritizált Luca Badoer szerint abszurd lenne, ha a Ferrari csapat vezetői most, a Forma 1-es világbajnokság monzai futama előtt cserélnék le őt.
A brazil Felipe Massa budapesti balesete után tesztpilótából előléptetett 37 éves olasz versenyző az Európa Nagydíjon és a hétvégi Belga Nagydíjon is nagyon gyengén teljesített, s mindkét viadalon utolsó helyen ért célba, így az elmúlt időszakban egyre hangosabbak azok a vélemények, melyek szerint helyette valaki másnak kellene vezetnie az autót.
"Rengeteget tanultam az elmúlt két viadalon, s nagyon szomorú lennék, ha Monzában már nem indulhatnék – mondta Badoer. – Pályafutásom nagy részében Monzában, Mugellóban és Fioranóban vezettem a legtöbbet, az Olasz Nagydíj pályáján becsukott szemmel is végig tudok menni."
A Ferrari csapatvezetője hétfőn úgy nyilatkozott, hogy három napon belül döntenek arról, hogy ki vezesse Kimi Ra:ikkönen mellett a csapat másik autóját. Az mindenesetre Badoer esélyeit rontja, hogy Stefano Domenicali kijelentette, nem szeretnék még egyszer az utolsó helyen látni az egyik kocsijukat.
A vasárnapi Belga Nagydíjon Badoernek ráadásul úgy sikerült az utolsó pozícióban zárnia, hogy Ra:ikkönen megnyerte a viadalt.