Labdarúgó NB I – A Liverpool után a Ferencváros következik a Debrecennek

foci2.jpg

A szerdai, liverpooli Bajnokok Ligája-mérkőzést követően vasárnap a Ferencváros következik a Debrecen számára a labdarúgó Soproni Liga 8. fordulójának rangadóján.

    A találkozó csak névleg bizonyul rangadónak, hiszen amíg a hajdúságiak 1-0-ás vereségük ellenére kiválóan helytálltak Angliában, tehát nagyszerű formának örvendenek, addig a fővárosiak szenvednek a bajnokságban, továbbá szerdán kiestek a Magyar Kupából, miután kétgólos vereséget szenvedtek a másodosztályú MTK Budapest otthonában.
    Az elmúlt hetek mutatott játéka alapján nehezen elképzelhető, hogy a vendégek bravúrt okozhatnak, ugyanakkor nagy kérdés, hogy mennyit vett ki a DVSC-TEVA játékosaiból a liverpooli fellépés.
    A listavezető Videoton FC-re a papírforma szerint könnyű mérkőzés vár, hiszen a mezőny alsó feléhez tartozó Paksot fogadja. A fehérváriakat üldöző MTK a Kaposvárt, míg az Újpest a Magyar Kupából szintén kiesett Nyíregyházát látja vendégül.
    A hétközi edzőváltáson átesett, sereghajtó Haladás – immár Róth Antallal a kispadján – a Kecskemét ellen lép pályára hazai környezetben.
    Soproni Liga, 8. forduló:
    péntek:
Győri ETO FC-ZTE FC 19 ó, v.: Arany
    szombat:
MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 15 ó, v.: Kassai
Újpest FC-Nyíregyháza Spartacus 17:30 ó, v.: Sulyok
Lombard FC Pápa-Vasas 19 ó, v.: Takács
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 19 ó, v.: Szilasi
Szombathelyi Haladás – Kecskeméti TE-Ereco 19 ó, v.: Veizer
Videoton FC-Paksi FC 19 ó, v.: Iványi
    vasárnap:
DVSC-TEVA – Ferencváros 17:30 ó, v.: Solymosi

    Az állás:
 1. Videoton FC                    7  5  –  2   19-13   15 pont
 2. Újpest FC                      7  4  2  1   13- 8   14
 3. MTK Budapest                   7  4  2  1   11- 7   14
 4. Győri ETO                      7  4  1  2    9- 5   13
 5. DVSC-TEVA                      5  4  –  1    8- 3   12
 6. Lombard FC Pápa                7  4  –  3    8- 5   12
 7. Vasas                          7  4  –  3   10-15   12
 8. Kecskeméti TE-ERECO            7  3  –  4   13-16    9
 9. Ferencváros                    7  2  3  2   10- 9    9
10. Nyíregyháza Spartacus          7  2  2  3   13-11    8
11. Kaposvári Rákóczi              7  2  2  3    8- 7    8
12. Paksi FC                       7  2  2  3    7- 8    8
13. Diósgyőri VTK                  7  2  –  5   10-12    6
14. ZTE FC                         6  2  –  4    6-14    6
15. Budapest Honvéd                6  1  1  4    5- 9    4
16. Szombathelyi Haladás           7  1  1  5    9-17    4