Öt év után ismét Székesfehérváron a magyar hokiválogatott

jegkorong4.jpg

Öt év után ismét Székesfehérváron lép fel a magyar jégkorong-válogatott, amely november 6. és 8. között rangos torna házigazdája lesz.

    Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá Kovács Csaba, a szövetség szakmai alelnöke és Tóth István, a rendező Alba Volán SC társelnöke. A város részéről Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő jelentette be, hogy Székesfehérvár anyagilag is támogatja az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban tartandó tornát. A szlovénokat, horvátokat és olaszokat felvonultató Pannon Hoki Kupán debütál majd szövetségi kapitányként Ted Sator.
    A székesfehérvári viadal több szempontból is pikáns lesz: az amerikai szakvezető a helyi Alba Volán trénere volt év eleji menesztéséig. Azt megelőzően pedig a szlovén válogatottat juttatta fel a legmagasabb osztályba, és a magyar együttes éppen e gárda ellen nyit majd november 6-án. Ez a két válogatott a jövő áprilisi, ljubljanai divízió I-es világbajnokságon is megmérkőzik majd, és az előzetes esélyek alapján az a csata dönthet a világelitbe jutásról.
    A novemberi viadal jegyárait a jövő héten hozzák nyilvánosságra.
    A Pannon Hoki Kupa tervezett programja:
    november 6., péntek:
Olaszország-Horvátország 15:30 ó
Magyarország-Szlovénia 19:15 ó
    november 7., szombat:
Olaszország-Szlovénia 14:30 ó
Magyarország-Horvátország 18 ó
    november 8., vasárnap:
Szlovénia-Horvátország 14:30 ó
Magyarország-Olaszország 18 ó