Pelé: nem Maradona volt a legjobb, edzőnek pedig tapasztalatlan

diego_maradona.jpg

A bukdácsoló argentin labdarúgó-válogatottat irányító Diego Maradonát már nemcsak az argentin közvélemény, hanem a legendás Pelé is kritikával illette.

    A brazilok korábbi csatársztárja csütörtökön Madridban adott hangot nem éppen hízelgő véleményének:
    "Jobb lábbal nem lőtt jól, gyengén fejelt, egyetlen számottevő fejesgólját is kézzel szerezte. Számomra nem ő volt a tökéletes futballista, hanem Alfredo di Stéfano."
    Ami a válságban lévő argentin együttest illeti, a Fekete Gyöngyszem kifejtette: Maradona nagy kockázatot vállalt azzal, hogy tapasztalatlansága ellenére vállalta a kapitányi posztot, és ennek most megfizeti az árát.
    Az "isteni Diego" azután került otthon a támadások kereszttüzébe, hogy vasárnap egy olaszországi pihenőhelyre utazott, így elkerülte a hétfői szövetségi egyeztető tanácskozást. Vezetésével a válogatott hat fellépéséből négyet elvesztett, a világbajnoki selejtezősorozatban pedig az ötödik helyre csúszott vissza a dél-amerikai zónában. Így ha nem sikerül előrelépnie a hátralévő két forduló során, pótselejtezőre kényszerülhet.