Az idén 10. alkalommal került megrendezésre az IBK Nemzetközi Kyokushin edzőtábora Csillebércen. Magyar, Holland, Román, Szlovák, Új-Zélandi karatékák vettek részt a 6 napos eseményen, összesen 190-en.
Egy nagyszerű tábort, magas technikai színvonalon történő oktatást és egy kemény övvizsgát tudhatnak maguk mögött a résztvevők. Hanshi Adámy Istvánt kérdezzük:
Milyennek ítélte az idei tábort?
Hanshi Adámy: A jubileumi táborunk most is tartogatott meglepetést Duncan Smit személyében, aki remek Brazil Ju Jitsu edzéseket tartott minden kor és övfokozat csoportnak.
Milyenek voltak az oktatók?
Hanshi Adámy: A tábor oktatóit mindenkor a jelen lévő Kancho, a Hanshik, a Shihanok és a Senseiek teszik ki, akik mindig maximális odaadással tesznek eleget feladataiknak. Így közel 20 kiválóan képzett, nagy tapasztalatú mester képzi a tanítványokat. A harmadik személy szerepe itt is nélkülözhetetlen, így a tanulók mindig teljesen feltöltve mennek haza a tábor végeztével, mely szerzett energia kitart a következő táborig.
Hányan vettek részt a táborban?
Hanshi Adámy: Mint már korábban említettem, mintegy 190 fő vett részt a táborban, sajnos a világválság minket is elért, sokan idén nem tudták kigazdálkodni a tábor költségeit!
Milyen volt az övvizsga?
Hanshi Adámy: A tanuló fokozatra az övvizsga egy éjjeli edzésen volt, hiszen egy karatekának mindig készen kell állnia a harcra, de a danvizsgák jelentik minden táborban a katarzist. Az első, második és harmadik danra a küzdelmek nyilvánosak és mint mindig, most is több közülük heroikus volt, különösen a 3. danra. Szem nem maradt szárazon.
Már megszokott hogy a holland csapattal mindig jön egy, vagy több kiváló vendég oktató.
Volt már itt Peter Aerts, Semmy Schilt és idén Duncan Smit látogatott el hozzánk, akit egy végtelenül szimpatikus és jó oktatónak ismerhettük meg. Kellemes színfoltja volt a tábornak.
Őt kérdezzük most:
Hogy érezte magát, elöször járt-e Magyarországon?
Duncan Smit: Nagyszerűen, igazán élveztem az itt tartózkodásomat a magyarországi táborban. Igen, ez volt az első utam ide, de visszafogok látogatni, remélhetőleg a VB ideje alatt, vagy a következő évi táborra.
Milyenek a magyar karatékák?
Duncan Smit: A szint magas, és a hét folyamán a küzdőszellem is magas volt. A hét fénypontja az övvizsgák voltak, ahol minden harcos megmutatta az egyéniségét. Véleményem szerint remek magyar teljesítményeket láthatunk majd a versenyeken.
Mikor kezdett foglalkozni a Brazil Ju Jitsu-val?
Duncan Smit: A Kamakurában kezdtem, Kancho Gerard Gordeau nyitott ajtót nekem a BJJ felé. Mindig hálával gondolok minden mesterem támogatására, akitől valaha tanulhattam úgy mint- Ed de Kruijf, Cadu, Carlos Santos of BTT/ADCC, Chad Bellwood of CC MMA-, de különösen a mi Kanchonkra, aki végig irányított, és lehetőséget adott hogy edző lehessek a Kamakurában. Tanítani mindíg megtiszteltetés! OSU.
Miért pont ezt választotta?
Duncan Smit: Nem vagyok egy "álló harcos". Szeretem dobni az ellenfeleimet, és befejezni a földön a technikát. Sajnos sérültek a térdeim, és ezért a földharcra kell koncentrálnom. A tradíciós sportokat, mint például bírkózás, judo, a BJJ még hatékonyabbá tehetik. Itt soha nem fejezed be a tanulást. Akárhányszor új harcossal találkozol, mindíg tanulhatsz valami újat. Lehet az egy apró részlet is.
Meddig jutott el ebben a szakágban?
Duncan Smit: Nagyon sok versenyen vettem részt szerte a világon, de sajnos VB-t soha nem nyertem.
Versenyzett-e, és ha igen, milyen eredménnyel?
Duncan Smit: A holland openen nehézsúlyban III., a német openen, és néhány versenyen szerte Európában, II. és III. helyezett!
Mióta oktat ?
Duncan Smit: 5 éve.
Tervezi-e hogy újra Magyarországra jön? .
Duncan Smit: Természetesen, hisz nagyon jól éreztem magam.
Milyen érzéssel zárta ezt a hat napot?
Duncan Smit: Nagyszerű hangulat volt a táborban, jó érzés volt tanítani BJJ-t minden harcosnak. Várom a következő évi tábort.
Nem utolsó sorban, nem titok, hogy mindenki készül a VB-re, mit vár a Hollandoktól?
Duncan Smit: Van pár remek harcosunk, és láttam a felkészülésüket, bízom benne hogy jól fognak szerepelni a VB-n, de tudom hogy magas a szint, így nagyon nehéz lesz érmet szereznünk.
Milyen eredményre gondol a Magyarok szemszögéböl?
Duncan Smit: Akiket láttam a magyar harcosok közül, ők esélyesek helyezésre. Nem látok sok különbséget a holland és a magyar edzések között, csak maradjanak szem előtt, folytassák a kemény edzéseket, és főképp vigyázzanak magukra!
Tekintse meg képgalériánkat!
Xlsport – Gábriel Ágnes és Kútvölgyi Bea