Elfogyott az a hatszáz jegy is a Debrecen-Lyon labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésre, amit a klub pénteken kezdett el árusítani, így telt ház, 42 ezer szurkoló előtt játszhatnak a csapatok – ismertette a debreceniek hivatalos honlapja hétfőn.
Mint az MTI korábban megtudta: a DVSC-TEVA csapatához érkezett információk szerint mindössze kétszáz francia drukker buzdítja majd a helyszínen kedvenceit, így az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyt adott a klubnak, hogy a vendégszektor melletti biztonsági zóna egy részét megnyissa a hazai szurkolók számára.
Az így értékesíthető hatszáz jegy két nap alatt gazdára talált, a bérletek és a többi helyre szóló belépő pedig már hetekkel korábban.