Gulácsi Péter szerint a nyitómeccsen Hondurastól elszenvedett kínos, 3-0-ás vereség után nem a "felpaprikázott" állapotnak köszönhető a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnokságán végül bronzérmes magyar válogatott feltámadása, hanem egyszerűen mindenkiben a lelkiismeret dolgozott.
"Nem volt szükség plusz motivációra. Elfogadhatatlan volt az egész együttes teljesítménye, és ezt tudtuk, egyúttal be akartuk bizonyítani, hogy ennél sokkal jobbak vagyunk" – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Gulácsi Péter, az FC Liverpool kapusa.
A hálóőr úgy véli, a csehek ellen büntetőpárbajban megnyert nyolcaddöntő volt a vb legnehezebb meccse, míg a legjobban az olaszok ellen 3-2-re megnyert negyeddöntőben játszottak.
"Bár sok szép emléket őrzök meg a tornáról, s említhetném akár a két 11-es párbajt, azonban a legnagyobb élményem a bronzmeccs után volt, amikor körbefutottunk a pályán és a közönség felállva tapsolt. A másik kiemelkedő momentum az olaszok elleni öltözői hangulat volt, amikor egy órán át eksztázisban ünnepeltünk" – emlékezett vissza Gulácsi az elmúlt szűk hónapban történtekre.
Elmondta, mióta szombat este hazajöttek, a csapat közösen megünnepelte a sikert, de a vasárnap már a pihenés jegyében telt, s a családjánál töltötte az idejét.
Gosztonyi ezzel szemben már túl van első magyarországi edzésén, és saját megítélése szerint a sorozatterhelés ellenére kiváló a fizikai állapota, ennek megfelelően már csapata, az MTK Budapest szerdai Magyar Kupa-találkozójára koncentrál.
"Hétvégén Újpestre látogatunk, aztán következik a kupa visszavágója. Nehéz három meccs áll előttünk, de bízom benne, hogy aktív szerepvállalásommal sikerrel vesszük az akadályokat" – mondta Gosztonyi, aki úgy tudja, holland, olasz és angol klubok képviselői is figyelték őt a vb-n.
A két játékos egy Saabot kapott egyéves használatra. Mindkét futballista jelenleg vezetői tanfolyamra jár, amíg nem szerzik meg a jogosítványt, addig a megfelelő papírokkal rendelkező barátnőik fuvarozhatják a játékosokat.
"Ma este utazok vissza Liverpoolba, s még ezen a héten lesz a forgalmi vizsgám" – mondta Gulácsi, aki hozzátette, a saját várakozásait is felülmúlta a magyar csapat szereplése, s emiatt számos órát kellett lemondania.
