Szombaton Nagy Hideg-hegy futás válogatott kajak-kenusokkal

futoverseny.jpg

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szombaton 10 órától ismét megrendezi a Dunakanyar hagyományos futónapját, a Nagy Hideg-hegy futást, amely ezúttal a sportág közös megmozdulása lesz, így a Dunavarsányban edzőtáborozó férfi kajakos és kenus válogatott is részt vesz az eseményen.

    "A lányokat leszámítva mindenki ott lesz a futáson – idézte az MKKSZ honlapja Storcz Botond szövetségi kapitányt. – Egykori párom, Kammerer Zoltán például rendszeres résztvevője az eseménynek. Sőt, a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonin is szereplő Beé István az elmúlt évhez hasonlóan elsőként adta le a jelentkezését a futásra. Remek hangulatú ez a verseny, amelyen a futás, a sport élménye mellett jókat sztorizgathat az ember. Természetesen én is ott leszek a Királyréten".
    Több évtizedes múltra tekint vissza a Nagy Hideg-hegy futás, amelyet egykoron a váci és gödi kajakosok és kenusok hívtak életre. Ez olyannyira kemény erőpróba, hogy az elmúlt évek során atléták, triatlonosok és kerékpárosok is csatlakoztak a viadalhoz. Tavaly csaknem 1500 futó vett részt a Nagy Hideg-hegy futáson, a szervezők bíznak benne, hogy az idén is legalább ennyi embert sikerül megmozgatniuk.