Fight-Night 4.

fightnight3lead.JPG

Remek hangulat, jó küzdelmek és hazai sikerek jellemezték az immár negyedik alkalommal megrendezett Fight-Night elnevezésű küzdősport gálánkat. Ami külön örömre ad okot, hogy versenyzőink újabb két nemzetközi címmel gazdagították Egyesületünk dicsőség listáját.
De haladjunk sorban  kielemezve versenyzőink teljesítményét:

Az első mérkőzés igazi bemutató mérkőzés volt két versenyzőnk, Szigeti Edit és Bazsó András között, ahol inkább a technikai bemutató dominált, mint sem a küzdelmi jelleg.
A második mérkőzés szintén bemutató mérkőzés volt, azonban itt már parázs csata volt látható. Farkas Dóra már az első menetben magához ragadta a kezdeményezést a második menetben, pedig tovább növelte fölényét a dunaföldvári Csuka Ivett ellen. Győzelmet érő teljesítmény volt.
Az érdiek közül harmadiknak Jakab Koppány és Cseke Szabolcs lépett ringbe. Ez egy gyermekmérkőzés volt, de egy igazi presztízs meccs lett. Mindkét harcos nagy intenzitású bunyóval küzdött végig, de a végén Koppányt hozták ki győztesnek a pontozó bírók. Az est egyik legharcosabb mérkőzése volt. Majd ezt követően az érdiek közül Balogh Ádám lépett ringbe. Másfél menetig jól küzdött, azonban egy beszedett testtalálat után nem tudta folytatni a mérkőzést. Győzött Monger Márk.
Következett Erdős Lóránt mérkőzése a Pitt Bullos Perge Róbert ellen. A mérkőzés végig kiegyenlített nagy csatát hozott. Míg Perge a kéz technikákat erőltette, Lóránt térddel és combrúgásokkal kontrázott. Ha szoros csatában is, de a pontozók egyhangúan Lórántot látták jobbnak.
A szünet után következett az est első címmérkőzése a pápai Kerecsényi Gergő és az érdi Tatár Szabolcs között. A tét a WPKC Junior K-1 szabályrendszerű magyar bajnoki öve volt. Sajnos Szabolcs nem találta az ellenszerét a roppant agresszívan támadó ellenfele stílusa ellen, a mérkőzés során többször is a padlóra került és így nem lehetett kérdéses a győztes személye.
Következett Pap "Sün" Sándor és a baracskai Kenesei Márió. Sününk remek teljesítménnyel rukkolt elő a fizikailag roppant erős Kenesei ellen. Rendre megelőzte remek egyeneseivel és rúgásaival ellenfele támadási kísérleteit. Egyértelmű győzelem volt.
A következő mérkőzésen Zsámboki Máténak egy menet is elegendőnek bizonyult a pápai Antonovish Gáspár ellen. Máté kéz és láb technikáival is ellenfele fölé nőtt, aki az első menet végén feladta a mérkőzést.
Az est legnagyobb izgalommal várt mérkőzése következett. A kék sarokba az érdi Jakab Zsoltot, a piros sarokba pedig az osztrák Andre Nemetscheket szólították. A himnuszok elhangzása után mindkét fél nagy elánnal vetette magát a küzdelembe. A nagy adok-kapok végén egy testütés után számolni kellett az osztrákra. Ez azonban nem törte meg az osztrák versenyzőt, és nagy elszántsággal folytatta a küzdelmet. Azonban a menet végén újra padlóra került, ám a gong ekkor még megmentette. A második menetben ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták nagy ütésváltásokkal. Egy újabb jól elhelyezett testütés azonban végleg feladásra késztette az osztrákot. Győzött, és ezzel a WPKC új Nemzetközi Kick Box Bajnoka lett Jakab Zsolt.
Már csak a főmérkőzés volt hátra az Európa Bajnoki címért. A ringben a thai Yuttona Kronkton és az érdi Dudás Zoltán nézett egymással szembe. A himnusz utolsó taktusai után Dudás hamar egyértelművé tette, hogy ezen az estén nem ismer kegyelmet és a thai-t óriási verésben részesítette. Az ellenfél próbálta lazára venni a figurát, miközben nagy ütésállóságról tett tanúságot. A második menetben Dudás még nagyobb fokozatra kapcsolt, és végül comb KO-val sikerült is lezárnia a mérkőzést. Ezzel megszerezte a WPKC K-1 Európa Bajnoki övét.
Gratulálunk minden versenyzőnknek!

XLsport – Forrás: Jakab Zsolt