Romániába vagy Szlovákiába kerül a budapesti WTA-torna?

tenisz.jpg

Románia és Szlovákia is élénken érdeklődik a hagyományos Budapest Grand Prix női teniszverseny rendezési jogának átvétele iránt.

Márky Jenő, a nagyszabású viadal versenyigazgatója megerősítette, hogy anyagi okok miatt 2010-től külföldre kerülhet a magyar fővárosból a WTA-torna.

    "Az év végéig biztosítani kellene a rendezési költségeket" – mondta hétfőn Márky arról, hogy mikor dőlhet el a kérdés.

     A budapesti torna a WTA Tour professzionális női versenysorozat magyarországi állomása, a Forma-1 mellett az egyetlen világszériás verseny, amely állandó helyszínnel és rendezési joggal rendelkezik. A két szomszédos országban egyelőre csak jóval alacsonyabb kategóriájú női viadalokat rendeznek.

    A Római Teniszakadémia tavaly jutott be a 40 csúcs-versenyhelyszín közé, amely akár elitklubnak is nevezhető. A szakemberek szerint szinte csoda kell ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön, innen ugyanis  általában csak kiesni szoktak. Legalább százötven város áll sorban, hogy ilyen versenyrendezési jogot kaphasson.

    A Budapest GP-n közel 15 éves története során – többek között – olyan világsztárok fordultak meg, mint a wimbledoni győztes cseh Jana Novotna, a horvát Iva Majoli, a Roland Garros bajnoka, a dél-afrikai Amanda Coetzer, a volt világelső szerb Jelena Jankovic és az orosz szépség, Anna Kurnyikova is koptatta az Akadémia vörös salakját.

    Tavaly ragyogó hazai sikernek tapsolhatott a zsúfolásig megtelt  – éppen a versenyre elkészült – centerpálya közönsége: Szávay Ágnes a svájci Patty Schnydert győzte le a döntőben, amelyről huszonnégy országban láthattak tv-közvetítést a nézők. A magyar teniszezőnek ez volt az egyetlen idei WTA-tornagyőzelme egyesben.