A „Jégember” nem versenyez jövőre

kimi_raikkonen_5.jpg   Kihagyja a jövő évi szezont Kimi Raikkönen, a Forma-1 2007-es világbajnoka.

    Az idén Ferrarival versenyzett finn pilóta döntésének hátterében az áll, hogy nem tudott megállapodni a McLaren csapattal.

    "Úgy gondoltuk, hogy vagy a McLaren vagy semmi – mondta a Turun Sanomat című finn lapnak kedden Steve Robertson menedzser. – Az egyezség azonban nem jött létre, így Kimi nem indul az F1-ben, legalábbis jövőre nem."

    A Ferrari szeptember 30-án jelentette be, hogy Ra:ikkönen távozik az istállótól, helyét pedig a spanyol Fernando Alonso veszi át. Két hete az idén Jenson Buttonnal és csapatával is világbajnok Ross Brawn bejelentette: Ra:ikkönen túlságosan sokba kerülne.

    A 30 éves "Jégember" ebben a szezonban 48 ponttal a vb hatodik helyén végzett.