A világ legnépszerűbb és eladhatóbb sportágának mestereiről kevesebb szó esik, mint a pályán gólokat szóró sztárokról, pedig sokszor nekik köszönhető egy forradalmian új elképzelés, vagy egy tehetség korszakos zsenivé nevelése. Sorozatunkban most egy olyan trénert ismerhetünk meg, aki majdnem negyven évig irányította csapatait.
Történetünk a második világháború végén, 1945. májusában kezdődik, amikor a darabjaira hulló Németországban, Mönchengladbachban a helyi kovács 9. gyermekeként hősünk meglátta a napvilágot. Édesapjához hasonlóan ő is egy kétkezi szakmát, méghozzá a kőművességet kezdte kitanulni, és közben arról álmodott, hogy egy napon majd építész lesz belőle, és nagy dolgokat fog alkotni.
Nos, az élet nem így akarta, ugyanis futballista lett a szülővárosában, méghozzá, egészen elképesztő karrierrel. Igazi csatár volt, mindig gólra éhes, ennek is köszönhetően a több mint 300 német első osztályú mérkőzésén összességében 0,7-es találati átlagot hozott össze. Több mint 220-szor lőtt az ellenfelek kapujába, így ezzel a teljesítménnyel a Bundesliga örökranglistáján csak Gerd Müller és Klaus Fischer előzik meg Heynckest.
Aktív pályafutása alatt négy bajnoki címnek is örülhetett, megnyerték az UEFA-kupát, válogatott szinten pedig 1972-ben az NSZK-val Európa-, majd 74-ben világbajnok lett. Hozzáállása és mentalitása már ekkor legendássá tette, erre legjobb példa az 1977/1978-as idény utolsó meccse volt. A hazai pontvadászat elsőségéért óriási csata dúlt a Köln és a Gladbach között, a végjátékra fordulva minimum 10 góllal kellett nyernie Jupp együttesének, hogy egyáltalán esélyük legyen a bajnoki serlegre. Főszereplőnk megtette a magáét, 5 találatot jegyzett, míg a csapat még hozzápakolt 7-et és ne szépítsük, 12-0-ra lemosták a szebb napokat is látott Dortmundot a pályáról. Igaz, ez még így is kevésnek bizonyult, mert a kölniek 5-0-ra hozták a saját összecsapásukat és ez elég volt nekik a nagy ünnepléshez.
Viszonylag fiatalon, 34 évesen lépett be a menedzserek táborába, 1979-ben. Ekkor ragadt rá az „Osram” becenév is a német világítástechnikai cég meghatározó pirosas színei után, mert sokszor láthatta mindenki a kispad mellett az éles helyzetekben kivörösödött arccal.
Kiemelkedő vezetővé többek között az a képessége tette, hogy egyszerre tudta a keze alatt futballozó labdarúgókat egyénenként is kezelni és fejleszteni, mindamellett a csapattaktikát is kiválóan átlátta és alakította. Kardinális alapelveinek egyike az volt, hogy ha nálad van a játékszer, akkor használd ki a pálya minden egyes pontját, ha pedig az ellenfélnél, akkor szűkítsd le a területüket, amennyire csak lehet.
Nem is csoda, hogy idővel kiváló eredményeket ért el, a Bayern Münchennel háromszor nyert bajnokságot (1989, 1990 és 2013), és egy Bajnokok Ligája trófeát is bezsebelt a bajorokkal 2013-ban. Emellett Madridban is rendkívül hálásak lehetnek neki, 1998-ban felértek Európa csúcsára a BL-ben, ráadásul ezzel egy 32 éves rossz szériára tett a mester pontot, ugyanis a királyiak 1966 óta nem ülhettek fel a kontinens tetejére (akkor még egy bizonyos Puskás Ferenc is ott rúgta a bőrt…).
A lassan 74 éves legenda 2018-ban köszönt el végleg a stadionok világától, azóta nem láthattuk munka közben, bár egyszer már visszatért a semmittevésből a kispad mellé, úgyhogy lehet lesz még ez ügyben meglepetés.
Fotó: AFP, twitter.com
