
A versenyeken való kiemelkedő helytállás mellett a LiveWire Rally Team pilótája, Ferjáncz András a Legendák találkozása 2015 című rendezvény részvételére kapott felkérést. Ez már 5. alkalommal kerül megrendezésre a Hungaroringen. Mint tudjuk Andris japán autópárti, hiszen él-hal a Mitsubishiért, illetve a Subaruért, de most mégis egy német autó, az Opel vezetésére adta a fejét.
Minek köszönhető ez a felkérés?
Tavaly is részt vettem ezen a rendezvényen. Nagyon színvonalas esemény, melynek felkérésére idén is nagy örömmel mondtam Igent és szeretném is megköszönni a rendezőknek, hogy idén is gondoltak rám!
Rajtad kívül kik fogják a VIP vendégeket autóztatni?
A Barátok közt sztárja, Kiss Ramóna. Olimpiai 2. és Európa Bajnok birkózó, Lőrincz Tamás, illetve Laklóth Aladár, akikkel együtt fogok autóztatni.
Milyen volt ez a tavalyi évben?
Volt, aki először megijedt a tempótól, de miután megtudja, hogy Ferjáncznak hívnak a következő körtől megnyugodott és külön kérte, hogy tövig nyomjam a gázt J Természetesen többen élvezték, és meglepődtek a tempón, a kanyarsebességen.
Mit lehet tudni erről a Legendák Találkozásá-ról?
Már 5. alkalommal rendezik meg a Hungaroringen az Opel Családi napot, ahogy már említettem én másodszor veszek részt rajta. Nagyon sok program várj a családokat május 16-án egész nap. Nemcsak a szórakozásról szól, de folyamatosan lépnek fel a rendezvény színpadán is, többek között az Irigy Hónaljmirigy, Kállay Saunders Band és végül a 10. jubileumát ünneplő Irie Maffia. Közszolgálati és Hatósági Park-ban a Katasztrófavédelem Országos Parancsnokság, ORFK-OBB, az ORFK-RSzKK, a PMRFK, a KTI, az NKH, a Groupama Vezetéstechnikai Centrum bemutatóit tekinthetik meg a kilátogatók. A rendezvény keretein belül Opel találkozó is helyet kap, illetve a Hungaroring pályáján gyorsulási versenyt rendeznek.
Milyen autót is fogsz vezetni?
A nemrégiben nemzetközileg bemutatott Új Opel Corsa OPC-t. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz vezetni, mert ugye mostanság inkább a Mitsut hajtom a versenyeken, illetve a hétköznapokban a Subarut.
Köszönöm a riportot és jó szórakozást, illetve sok sikert kívánok a hétvégére!
Köszönet a támogatásért:
Vitex Plus s.r.o., Livewire Energy Kft., LiveWire Rally Team, Paragraf-MGI s.r.o., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Europe Market s.r.o., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, Zozo Trans Kft, Kolláth szerviz Kft, Pék cipó BT, Monik trans Kft, www.versenyfelszereles.hu, Sütőholding Kft., Admagic Kft., Rácz-Trans Kft., Era-Tel Kft.
LiveWire Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.: 06-30-505-20-89
E-mail: krizsan.zoltan@livewireteam.hu