Kocsis Ferenc olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok birkózónk olyat tudott, amit kevesen: nem ismerte a lehetetlent. Ha kellett, verthelyzetből állt fel, ha győzött, vagy épp elvették tőle az aranyat, még többet dolgozott… A Birkózó Hírességek Csarnokának tagja ma ünnepli születésnapját.
A lefáraszthatatlan és helyzetzsonglőr Csikó. Akiből mindig az adott szituáció hozta ki a zsenialitását, és megesett, hogy az edzőpartnerei is elmenekültek előle, mert nem bírták tartani vele a tempót. Előfordult, hogy végigszenvedte a meccseit a nála jóval gyengébb ellenfelekkel szemben, de az is, hogy az ájulásig küzdött és nyert egy olyan vetélytárs ellen, akinek már előre odaadta volna bárki az aranyat.
Csenevész kisfiúként a szabadfogásban magának nevet szerző báty árnyékában araszolgatott kötöttfogásban, amit a papa először nem nézett jó szemmel, mert félt, hogy a birkózás kevés lesz ahhoz, hogy felnőttként eltartsa a családját. Az edzője, Mágó Andor annyira hitt Kocsisban, hogy mindenkit megnyugtatott: a fiú tehetséges, még akár ebből is megélhet, de ha valami véletlen folytán mégsem így történne, „kéznél van” a vágóhíd, a Kinizsi klub támogatója, úgy hogy mindenki nyugodjon le, vagy neves birkózó lesz a srácból vagy hentes-mészáros.
Csikó pontosan tudta, hogy melyik szeretne lenni, s talán ez fűtötte akkor is, amikor szinte lehetetlen helyzetekből állt fel. Olyat tudott, amit kevesen: Nem ismerte a reménytelenséget. Amikor az ellenfele már tetemes előnnyel vezetett, amikor úgy tűnt, minden veszve, akkor kondult meg benne valamilyen földöntúli harang és olyan elszántsággal vetette bele magát a harcba, hogy öröm volt nézni. Világversenyeken rendre azzal kábította nagy ellenfeleit, hogy most jött el a vég, s amikor azok gondolatban már a himnuszukat hallgatták, rendre megfordította a mérkőzést. Pályafutása legnagyobb fordulópontjának az 1978-as vb-ezüstjét tartja, és bár mindenki felháborodott a téves bírói döntésen (a szövetségi kapitány még a törülközőt is bevágta a szőnyegre, döntőbeli ellenfele pedig neki akarta adni az aranyat a banketten), őt ez nem letörte, hanem megerősítette: még többet kell dolgoznia ahhoz, hogy a bíróknak esélyük se legyen egy intéssel elvenni tőle a győzelmet.
A moszkvai ötkarikás játékok előtt egy évvel, a vb-n megverte az olimpiai címvédő Anatolij Bikovot, akivel 1980-ban is szembetalálta magát a fináléban. Hogy lejtett-e a hazai pálya, és hogy mekkora lökést adott az orosznak a közönség buzdítása, mind mellékes, mert aznap Kocsist sem bíró, sem ellenfél nem tudta legyőzni. És hasonlóan alakult a történet még négy Eb-döntőben, illetve tizenegy Magyar Bajnokságon is. Visszavonulása után nem a vágóhíd felé vette az irányt, hanem a Testnevelés Egyetemre ment, előbb szakedzői, majd mesteredzői oklevelet szerzett. És milyen jól tette! Többek között Farkas Péter és Majoros István olimpiai bajnokok, illetve Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok is tudna erről mesélni. Többek között azt, hogy a Kocsis Ferenc féle taktika világos és egyszerű: nincs lehetetlen.
Szegő András írta róla egykor: „Amikor reménytelenséget észlelek magamban, vagy magam körül, rendre felvetődik a kimondatlan kérdés, nem jönnél vissza Kocsis Feri?”…
Isten éltesse, Kocsis Ferenc!
Fotó: Sputnik Rodinov Vladimir, Róth Tamás
