Piroska Zoltáné (Flóra) a Kiskunhalas GP

halas1

 

A Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny és GP III. Forduló (OMGP) negyedik  napján hat versenyszámban döntöttek a helyezésekről. Ebből négy GP körben versenyeztek a lovasok. A felnőtt, Kiskunhalas GP-t Pirosak Zoltán Flórával (címképen) nyerte. Az összetett GP-t magasan hozta első helyen, a tavalyi magyar bajnok ifj. Szabó Gábor, második lett ifj Máté István, a harmadik Füzér Gábor.

 

A napot egy 125 cm-es nyitott körrel kezdték hétfőn. A számot csak időre rendezték. A 14 indulóból, 3 hibátlan eredmény született. 

Az első három helyen végzett versenyző:
    
1. Csuka Balázs TIMPEX EMLÉK, Timpex Nyíregyháza LK, 57,32 másodperc, 0 hp
2. Jován Richárd, HÉLIA II, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 62,2 másodperc 0, hp
3. Vecsei Lili, PM FORTUNA, Airvent Lovas Club, 63,65 másodperc, 0 hp

 

halas2

Baumann Bori és Kiméra

 

A második versenyszám, már GP döntő volt, ahol 120 cm-es magasságú pályán folytak az amatőr kategória küzdelmei. Az egyszeri összevetéses körben 21 indulóból 12 hibátlan alappálya lett, még az összevetésben is kilencen akadályverés nélkül végeztek. A leggyorsabb a Prosper LK lovasa, Baumann Bori volt közülük Kimérával.

Az első három helyen végzett versenyző:

1. Baumann Bori, KIMÉRA, Prosper LK, 0 hp 30,57 másodperc
2. Atillás Viktória, SÁRGAMEGYE-S, Krucsó Lovasklub, 0 hp 32,98 másodperc
3. Bozsóky Zsófia, CHARLOTTE, Pellet Hungary LSE, 0 hp, 33,63 másodperc

 

halas3

Baumann Bori (Kiméra) az ünnepélyes eredményhirdetésen a győzelmi trófeával és a díjátadókkal

 

A folytatásban 125 cm-es magasságon a gyermek GP következett, amit időre, egyszeri összevetéssel tartottak meg. Több hibátlan eredmény is született, amelyből a legtöbbet az összevetésben Kiss Lizanna (Eliana) hozta ki győzelmével.

Az első három helyen végzett versenyző  eredményei:

1. Kiss Lizanna, ELIANA, Mórahalmi LSE    Nyitott 0 hp, 35,34 másodperc
2. ifj. Szuhai Gyula, CASINO GOLD, Gyula Farm Miskolc LSC, 0 hp, 36,82 másodperc
3. ifj. Szuhai Gyula, ARANYKAPU CLARAMO, Gyula Farm Miskolc LSC, 0 hp, 36,85 másodperc

 

halas4

Máriás Sára és Medáll az U25-ös GP győztes párosa ugrás közben

 

A 25 év alattiak GP döntőjében 140 cm-es akadályok vártak a lovasokra.  Időre egyszeri összevetéssel rendezték és a 15 indulóból két hibátlan eredmény lett. A döntő fordulót Medáll nyergében Máriás Sára nyerte meg.

Az első három helyen végzett versenyző  eredményei:

1. Máriás Sára, MEDÁLL, GSH TEAM Lovas Klub SE, 0 hp, 37,31 másodperc
2. Reisz Panna, CIRRUS, Castilia Kft.,  0 hp, 80,76 másodperc    
3. Nagy Bálint, HURRYCANE Z, Diva Sport Lovasklub, 4 hp, 78,85 másodperc

 

halas5

Piroska Zoltán (Flóra) a Kiskunhalas GP győztes párosa az eredményhirdetésen a díjátadókkal

 

A nagyon várt felnőtt GP döntőt150 cm en épített akadályokkal építették meg. Az időre folyó számban egyszeri összevetést tartottak. A 26 indulóból, 3 mentek hibátlant. Az összevetésben először Weinhardt Virág (equest Cha-Cha) lovagolt pályára, aki az utolsó gátat ütötte. A második összevető, Cuczi István Chanel IC-vel két akadályt vert. Az utolsóként összevető Piroska Zoltán is vert egy akadályt, de Flóra nevű lovával gyorsabb volt Weinhardt Virágnál. Így a Mezőhegyesi Ménes KH SE lovasa nyerte a Kiskunhalas GP-t.

Az első három helyen végzett versenyző  eredményei:

1. Piroska Zoltán, FLÓRA, Mezőhegyesi Ménes KH SE, 4 hp, 37,82 másodperc
2. Weinhardt Virág, EQUEST CHA- CHA, Kiskunhalasi LTSE, 4 hp, 41,12 másodperc
3. Czuczi István CHANEL IC, Aranyági LK, 8 hp, 41,24 másodperc

 

halas6

Az összetett GP győztese, a Timpex Nyíregyháza díjugratója lett, ifj. Szabó Gábor

 

 

A GP összesítésben 3 forduló után a legnagyobb esélyes vehette át. A helyi szurkolók Füzér Gábornak tapsolhattak, aki a sorozatban az összetett harmadik helyén végzett.

A GP sorozat első három helyen végzett versenyzői:

1. Ifj. Szabó Gábor (Timpex Nyíregyháza LK) 24 pont
2. Máté István (Máté-Szombati DLSE) 14 pont
3. Füzér Gábor (Kiskunhalasi LTSE ) 12 pont

 

 
halas7

Füzér Gábor, a Kiskunhalasi LTSE lovasa harmadik lett a GP sorozatban

 
 
 
 
 

A négynapos versenysorozat utolsó száma egy 140 cm nyitott kör volt. Az időre tartott fordulóban 7 indulóból 4 hibátlan eredmény lett. Ifj. Szabó Gábor kettős sikerrel búcsúzott Kiskunhalastól.

Az első három helyen végzett versenyző  eredményei:

1.ifj. Szabó Gábor, TIMPEX FÉNYÉV, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 61,00 másodperc
2. ifj. Szabó Gábor, CHABAL TH, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 62,02 másodperc
3. Horváth Balázs, PM QUINTERA, Airvent Lovas Club, 0 hp, 63,17 másodperc

 

halas8

Weinhardt Virág (Equest Cha-Cha), a Kiskunhalas GP második helyezettje a díjátadáson kupával a kezében

 

A teljes eredménylistához katt ide!

A Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny és GP III. Fordulóról a Halas Televízió sporthíradójában és a Halasi Tükör e heti számában is láthatnak, olvashatnak összefoglalót. A Kiskunhalas GP-t ma este 21.05-kor a DIGI Sport 2-es csatornán tekinthetik meg felvételről.

 

halas9

Az U 25-ös GP-n induló lovasok

 

 

Komoly díjazás a GP sorozatban

A felnőtt GP (150 cm) díjazása 1,5 millió Ft fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek. A harmadik, az-az a kiskunhalasi fordulót követően, egy összetett pontszámítás alapján újabb másfél millió forint került kiosztására a helyezettek között. A U25 GP kategória (140 cm) díjazása 350 ezer Ft fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek. A gyermek GP (125 cm) díjazása 200 ezer Ft értékű tárgyjutalom fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek.

 

halas10

A minősítő versenyeken a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon való részvételért is lovagoltak, ahol a fődíj egy Fiat 500 X modell

 

Az amatőr GP (120) cm díjazása 150 ezer Ft fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek. Az 5 éves lovak finálé (115 cm) díjazása 100 ezer Ft fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek. A 6 éves lovak finálé (125 cm) díjazása 150 ezer Ft fordulónként legalább az 1-6. helyezettnek.

 

Kép-szöveg: Kovács Iván

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS