Elsőként úszta át négyszer egyfolytában a La Manche-csatornát Sarah Thomas, aki kedden ért partot Doverben – tudósított a BBC hírportálja.
Fotó: John Washer
A 37 éves amerikai ráktúlélő vasárnap kora reggel indult a kihívás teljesítésére, több mint 54 óra alatt tette meg az utat. Az ultramaratoni nyílt vízi úszó – aki egy éve esett át az utolsó mellrák elleni kezelésén – “minden ráktúlélőért” teljesítette a kihívást.
Nagyjából 129 kilométeresre tervezte az utat, de az erős áramlatok miatt majdnem 210 kilométert kellett úsznia. “El se hiszem, hogy megcsináltam. Elég kimerült vagyok, egy napig csak aludni szeretnék” – mondta el a szurkolóktól zsúfolt partra érve a BBC-nek.
A coloradói Sarah Thomas elmondta, hogy az úszásban a legnagyobb nehézséget a sós víz okozta, szája és torka is sajgott tőle. “Minden egyes hossznak megvolt a maga nehézsége. Amikor Franciaországból utoljára úsztam visszafelé, az rendkívül kemény volt. Úgy éreztem, örökké tart és az áramlás is ellenem dolgozott” – magyarázta.
Csak négy úszó tette meg a távot megszakítás nélkül háromszor, négyszer eddig senki sem.
Sarah Thomas édesanyja többször elkísérte a lányát a hosszú úszásokra. “Ez volt a legnehezebb. Sok gondja volt a gyomrával. Az első nap végén kicsit aggódtunk, mert semmi nem akart megmaradni benne” – mondta Becky Baxter.
Thomas végig elektrolitekkel kevert fehérjeitalt fogyasztott és időnként koffeint, hogy ébren maradjon. A táplálásáról és az ébren tartásáról a segítői gondoskodtak.
Doveri partra érését és bekerülését a rekordok könyvébe pezsgővel és csokoládéval ünnepelte.
Az extrém sportoló 2007-ben kezdte a nyílt vízi úszást, a csatornát 2012-ben szelte át először, majd 2016-ban újra. Segítői szerint az úszást használta arra, hogy megküzdjön a kezelésekkel.
(MTI-uszosport.hu)