Ötödször ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány a Szepesi-díjat, amelyet idén Török László rádiós sportriporter vehetett át. A kiváló szakember második apjának tartotta Szepesi Györgyöt, ráadásul egy ereklyét is őriz tőle. Török László, kiemelkedő pályafutása mellett, még párját ritkító elismerést is magáénak tudhat: bekerült az úszó és a jégkorongozó Hírességek Csarnokába.
Török László a kitüntetést, a díj első nyertesétől, a szintén legendás rádióriportertől, szövetségünk tiszteletbeli elnökétől, Novotny Zoltántól és Szöllősi Györgytől, az alapítvány kuratóriumának elnökétől vehette át nemzedéki élményt jelentő, kiemelkedő szakmai színvonalú, szenvedélyes rádiós sportközvetítéseiért, példamutató emberi és kollegiális helytállásáért.
S. Tóth János, Feleki-díjas sportújságíró, a Nemzeti Sport szerkesztője, az MSÚSZ elnökségi tagja méltatta Török Lászlót és pályafutását, az ő gondolatait olvashatják.
Ballagtunk a római Olimpiai Stadion felé, amely köré már jókora távolságban védőgyűrűt vont az olasz rendőrség. A naptár 1990-et mutatott, Itália és a világ a labdarúgó-világbajnokság NSZK–Argentína döntőjére készült. Török Laci a Magyar Rádió, jómagam az Esti Hírlap képviseletében voltunk az örök városban. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor több évtizedes ismeretségünk alatt Lacit idegesnek láttam. Molnár Dani, a tervezett közvetítés másik riportere ugyanis nem volt sehol. „Ne izgulj, Kefécske, jövök” – mondta még előzetesen Dánó, akiről azonban pontosan tudtuk, hogy sok-sok kártyamentes nap után végre talált magának ultipartnert, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elveszíti az időérzékét. Nos, ez volt az az eset, amikor Török Lacit idegesnek láttam. De hát az vesse rá az első követ, aki higgadt maradt volna, főleg mert úgy indult a vb-je, hogy a Rómában érkezését követő első napon meglovasították a tárcáját, benne az egész torna idejére szóló pénzével. (Zárójel: Dani persze időben befutott, a közvetítés rendben lezajlott)Laci minden más alkalommal „csak” szenvedélyes volt.
Igaz, ilyenkor ezer fokon égett. Legyen szó sportközvetítésről, kívánságműsor vezetéséről, egy hokivilágbajnoki szervező bizottsági ülésről vagy éppen egy teniszpartiról sógorával, az egykori válogatott hokis, későbbi szövetségi kapitány Szeles Dezsővel.Merthogy Laci egész életét a sport szolgálatába állította, így szinte mindent a sportnak is köszönhet. Bizony, még a privát boldogságát is, hiszen csodálatos feleségét is a sportnak, nevezetesen a jégkorongnak köszönhetően ismerhette meg 1970. március 8-án. Szeles Kati ugyanis azzal a feltétellel mondott igent az első randevúra, hogy arra egy Fradi–Dózsa hokimeccsen kerüljön sor. Az ifjú udvarló akkor már lelkes sportrajongónak számított, jégkorongmeccset viszont még csak egyet látott, valamikor kissrácként egy Postás–Spartacus serdülőt, s az sem jelentett számára maradandó élményt. Csakhogy a fellobbanó érzelmek természetesen kivitték a jégre, ahol aztán ott is ragadt.
Olyannyira, hogy a jégkorong kétségkívül első számú magyarországi népszerűsítője és hírvivője lett még azokban az években, amikor ez a fantasztikus, ma már a Budapest Sportcsarnokot évről évre megtöltő, magyar szurkolók ezreit a külföldi világbajnokságokra vándoroltató sportág legfeljebb a tűrt kategóriába tartozott idehaza. Igen, Török Laci volt a hoki Szepesije –Gyuri bácsit amúgy második apjaként tiszteli, akinek, ahogy mondani szokta, rádiósként a köpenyéből bújt ki ő maga is –, hiszen éppúgy a (jég)pálya mellett állt egy szál mikrofonnal, ahogy annak idején a legendás előd is a Népstadion felező vonalánál letáborozva láttatta úgy a mérkőzéseket a hallgatóival, ahogyan arra rajta kívül senki nem volt képes. Sőt, Újpesten, a hajdani nyitott jégpályán Laci kedvéért eszkábáltak össze egy bódét a melegedő felőli oldalon, a sarokban, amit persze sosem használt, hiszen onnan nem lehetett látni a pályát. A technikusok azonban alighanem imáikba foglalták a nevét, mert legalább nem a szabad ég alatt kellett végigfagyoskodniuk a meccseket.
Persze, ha marad a kaptafánál, neki sem kellett volna fagyoskodnia, hiszen a Ganz-Mávagban volt élvonalbeli asztaliteniszező. Tudom, ha most kézbe kaphatná a mikrofont, rögtön szabadkozna, hogy csak azért szerepelhetett NB I-es négy vagy öt csapatbajnokin, mert épp nem volt meg a létszám, és az ifik közül sem ért rá senki. Ám ez a lényegen nem változtat: Török László élvonalbeli asztaliteniszezőnek mondhatja magát. Talán különös, de rádiósként csupán néhányszor számolt be pingpongeseményről.Merthogy rádiós lett, neki ez volt megírva a nagykönyvben. Az inspirációt Szepesi Györgytől kapta. 1958 tavaszán, egy szombati tanítási napot követően a kisiskolás Lacika édesanyja társaságában hazafelé menet a Corvin köznél egy nyitott ablakon át meghallotta a riporterlegenda közvetítésének egy foszlányát. Ezen élmény hatására vette rá édesapját, hogy menjenek el egy futballmeccsre, s a papa egy MTK–Tatabánya mérkőzést választott. Akkor, ott, a Hungária körúton nyílt ki a nyolcéves kissrác előtt annak a csodavilágnak a kapuja, amelyet úgy hívunk: sport. S ezzel a kocka el is lett vetve. Más kérdés, hogy a Bródy Sándor utcáig kacskaringós út vezetett.
Dolgozott a Ganz-Mávag bronzöntödéjében, volt módszertani előadó az OSC-nél, főtitkár a jégsportszövetségben és technikai vezető a Székesfehérvári Volán jégkorongcsapatánál, miközben 1971-től folyamatosan külsőzött. Mai ésszel már felfoghatatlan szakmai elismerésként élte meg, amikor külsősként megszólalhatott a legendás futball Körkapcsolásban. A rádióhoz elsőre hangtechnika betanított munkásnak (azaz magnósnak) vették fel a műszaki osztályra, s majd csak 1982-ben került belsős státusba, immár riporterként. Szepesi, Vass István Zoltán, Novotny Zoltán, Radnóti László, Molnár Dániel, Deák Horváth Péter –a Magyar Rádió nyolcvanas-kilencvenes évekbeli Dream Teamjének tagja lett. Hokis előélete kapcsán persze megkapta a jégkorongot, és mellé, saját kérésére a vízilabdát is, amivel automatikusan együtt járt az úszás is.
Harmincnyolc évesen közvetített először nyári olimpiáról, s rögtön a csúcsra ért: Szöulban négy magyar úszóaranyérem született, közte Egerszegi Krisztináé. A mindössze 14 éves Egérke olimpiai bajnoki címét az úszópápa, Széchy Tamás már az olimpia előtt megjövendölte egy személyes beszélgetés során Töröknek. Mert Laci 1985 és 2006 között nem csupán kommentátora volt a valamennyi úszó és vízilabda Eb-nek, vb-nek, hanem együtt is élt, együtt lélegzett a sportolókkal, akik befogadták maguk közé –ha nem így lett volna, nem kerülhetett volna be 2017 decemberében az úszás hazai halhatatlanjai közé. Az úszásnak köszönheti három évtized elteltével is sűrűn idézett beköszönését az 1988-as szöuli olimpiáról Darnyi Tamás győzelmét követően: „Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, aranyérem!” Vagy ikonikus közvetítését Egerszegi Krisztina 200 méteres hátúszódöntőjéről, akinek a célba érésekor világgá kiáltotta, hogy „Hát ilyen nincs, ilyen nincs, és mégis van!” Ez éppúgy védjegyévé vált, mint Szepesinek a Bene Ferenc csodagólját megörökítő „Most „Most lőj, most lőj, most lőj, góóól!” felkiáltása.
Ilyen nincs, ilyen nincs, és mégis van – mondhatnám arra is, hogy Török Laci – talán a világban is párját ritkító módon – nem egy, hanem két sportágban is bekerült a Halhatatlanok Csarnokába: az úszók mellett ugyanis 2016 februárja óta hazai jégkorong Hall of Fame-nek is tagja. Nem véletlen, hogy kelenföldi lakása akár hokis múzeumként is működhetne, annyi relikviát gyűjtött össze annak a majdnem fél évszázadnak a során, mióta ezzel a játékkal szerelembe esett. A szerelmek azonban már csak olyanok, hogy időnként megcsalják az embert. Török Laci sem közvetít már 2006 óta a Magyar Rádióban, ahonnan egy évvel később, 2007 májusában önszántából, de korántsem jókedvében távozott. Mégpedig annak az elnöknek a hivatali idejében, akinek a szakszövetség élére történő választását követően a hokisoktól is elköszönt. Az utóbbi időben az élet néhányszor kemény próbatétel elé állította, de sohasem hagyta magát, a kórházi ágyról is – szó szerint – talpra állt.
Ha hívják, első szóra rendelkezésre áll. Tagja a Magyar Sportújságírók Szövetsége szolidaritási bizottságának, amely a nehéz anyagi helyzetbe kerülő sportújságírókat támogatja. Az előző félévben az MSÚSZ és a Testnevelési Egyetemen közös sportmédiaképzésének vendégelőadója volt. Ott is elmondta, amit korábban már többször nyilatkozott, miszerint imád nyugdíjas lenni, s ha visszatekint pályafutására, teljes a kép, így aztán: „Telhetetlen és hülye ember lennék, ha azt mondanám, hogy bármi is hiányzik ebből.”
Gratulálunk és jó egészséget kívánunk Török Lászlónak!
Az Östreicher-díjat Deutsch Tamás, az MTK elnökének laudációja után Bélteky Róbert kuratóriumi tag adta át az Aranycsapat balhátvédje, az olimpiai bajnok és vb-ezüstérmes, Lantos Mihály, az Aranycsapat balhátvédje, későbbi kitűnő edző özvegyének, Lantos Mihályné Beretvás Máriának, aki az indoklás szerint a házastársként eltöltött negyed évszázad szeretetteljes családi légkörének megteremtéséért, a férje karrierjéhez mindig alkalmazkodva is példamutató pedagógusi és családanyai helytállásáért kapta az elismerést.
Forrás, fotó: MSZÚSZ, nso, Róth Tamás
