Rivasz-Tóth Norbert történelmet írt azzal, hogy bejutott a gerelyhajítás döntőjébe a vb-n

Rivasz-Tóth Norbert történelmet írt azzal, hogy bejutott a gerelyhajítás döntőjébe a vb-n

Kormány Sport

Rivasz-Tóth Norbert a kilencedik helyen végzett a férfi gerelyhajítás döntőjében a dohai atlétikai világbajnokságon. A két éve U23-as Európa-bajnok versenyző a selejtezőben elsőre megdöntötte saját országos csúcsát és 83,42 méterrel a kilencedik helyen lett finalista.

A továbbjutása értékét növeli, hogy először szerepelhet vb-döntőben magyar férfi gerelyhajító és az is, hogy több sztárnak sem sikerült bejutnia, így búcsúzott többek között két német, az olimpiai bajnok Thomas Röhler és az Eb-ezüstérmes Andreas Hoffmann, valamint az idei negyedik legjobb eredménnyel rendelkező litván Edis Matusevic. Rivasz-Tóth Norbert a fináléban is elsőre érte el legjobbját és sokáig úgy tűnt, a 79,73 méter elég lesz a nyolc közé kerüléshez. Másodikra 77,89, harmadikra 76,55 m következett. A második és harmadik sorozatban azonban többen is túldobták, így végül a kilencedik helyen végzett.

“Az eredmény nem olyan lett, mint szerettem volna, próbáltam kihozni magamból a maximumot, de örülök, hogy döntőt dobtam” – nyilatkozott Rivasz-Tóth Norbert. Hozzátette, hosszú volt a szezon, sűrű a versenynaptár. Kiemelte, jövőre célja a tokiói olimpia.

Rivasz-Tóth Norbert az első magyar férfi gerelyhajító, aki döntőbe jutott világbajnokságon.

Forrás, fotó: mindiGO sport, MTI/EPA/Valdrin Xhemaj