Nem Győrben, hanem Montrealban rendezik a 2017-es torna-világbajnokságot

image

A kanadai Montreal rendezheti a 2017-es torna-világbajnokságot, melyre Győr is kandidált.

    A magyar szövetség (MATSZ) – szerdai tájékoztatása szerint – a nemzetközi szövetség (FIG) végrehajtó bizottságának értesítése után úgy határozott, hogy szintén győri helyszínnel pályázik a 2018-as Európa-bajnokság megrendezésére.
    A FIG levelében külön kiemelte milyen kiváló volt a magyar pályázat, és hogy ilyen nagyvonalú kandidálással még nem találkozott.
    „Nagyon megdicsérték a magyar pályázatot, kifejezetten jónak tartották, de sajnos nem mi nyertünk, pedig mindent megtettünk a siker érdekében, személyesen is lobbiztunk a FIG-nél” – mondta Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke, hozzátéve: a pályázat szerinte is kitűnő volt, így nem adják fel, és Győrrel megpályázzák a 2018-as Eb rendezési jogát.

Megosztás:
Share: