Paolo Maldini, a Milan igazgatĂłja szerint az eredmĂ©nyek alapján fogják megĂtĂ©lni a munkáját Ă©s ettĹ‘l fĂĽgg a sorsa is. A klubikon elmondta, hogy hozzászokott a kritikákhoz Ă©s minden erejĂ©vel a Milan sikeréért dolgozik.
A csapat meglehetősen gyengén kezdte a szezont és két héttel ezelőtt a vezetőség az edzőváltás mellett döntött. Az új tréner Stefano Pioli lett, aki vasárnap a második mérkőzésére készül a Rossoneri élén a Roma ellen.
Maldini exkluzĂv interjĂşt adott a Sky-nak Ă©s a nyilatkozatában beszĂ©lt a kialakult szituáciĂłrĂłl, a kritikákrĂłl, a klub nehĂ©zsĂ©geirĹ‘l, a csapatrĂłl Ă©s a visszatĂ©rĂ©sĂ©nek okárĂłl.
“Ez egy kĂ©nyes pillanat, de rĂ©sze a klub növekedĂ©sĂ©nek. NĂ©hány Ă©v leforgása alatt három tulajdonosváltás törtĂ©nt, amely aláásta a csapat teljesĂtmĂ©nyĂ©t. Az idei edzĹ‘váltás nem volt várhatĂł esemĂ©ny. Ezt a döntĂ©st hezitálva hoztuk meg, közösen. Egy erĹ‘s koncepciĂłkkal rendelkezĹ‘ edzĹ‘t hoztunk, hogy megprĂłbáljuk pĂłtolni a fiatal csapat tapasztalatát. Jobb a szezon elejĂ©n meghozni a döntĂ©st az edzĹ‘váltásrĂłl, mint fĂ©lĂşton, amikor már kĂ©sĹ‘ Ă©s mindennek vĂ©ge.” – mondta Maldini a Sky mikrofonjainak.
“Kritikák? Nagy elvárások voltak, ez normális. Van egy dolog, amiben nem cselekedtünk jól, sem a klub, sem a tulajdonos. Nem mondtuk el, amit örököltünk. Egy 125 millió eurós kötelezettséget örököltünk, kizártak minket a nemzetközi porondról az előző vezetőség tevékenysége miatt, 12 millió eurós pénzbüntetést kaptunk az előző vezetőség miatt és sok dolgot nem mondtunk ki. Az út nehéz. Ha ezt egyértelműen közöljük, akkor az embereknek teljesebb képük lesz a helyzetről. Ami a kritikákat illeti, már hozzászoktam. Biztos vagyok abban, amit csinálok és tudom, hogy a legjobbamat nyújtom. Ahogy mindenki esetében, úgy az én esetemben is az eredményektől függ, hogy maradhatok-e vagy sem.”
“A csapat erĹ‘sebb, mint az elĹ‘zĹ‘ szezonban Ă©s szeretnĂ©nk javĂtani a tabellán valĂł helyezĂ©sĂĽnkön. Sok mindent hallottam, de nem szabad elfelejtenĂĽnk, hogy honnan jöttĂĽnk. Az elĹ‘zĹ‘ 6 szezonban – kĂĽlönbözĹ‘ tulajdonosok alatt – a 10. Ă©s a 8. helyeken vĂ©geztĂĽnk. TĂ©ny, hogy az elĹ‘zĹ‘ idĂ©nyben jobban teljesĂtettĂĽnk.”
“VisszatĂ©rĂ©s? A szĂv döntĂ©se volt. Minden bizonnyal itt fogom befejezni a karrieremet, mert nem szándĂ©kozom máshol ilyen munkát vĂ©gezni. RemĂ©lem, hogy örökkĂ© itt maradok. Nagy szenvedĂ©ly van bennem a klub szĂnei iránt Ă©s ebben senki sem kĂ©telkedhet, ezt bizonyĂtja a törtĂ©netem.”
“A cĂ©lunk az, hogy a csapat gyĹ‘zzön. A csapat megĂşjĂtásának gondolata közös döntĂ©s volt, de mindannyian egyetĂ©rtĂĽnk abban is, hogy egyetlen fiatal csapat sem nyer ScudettĂłt vagy Bajnokok Ligáját. Ehhez tapasztalt játĂ©kosok szĂĽksĂ©gesek. Az elĹ‘zĹ‘ kĂ©t mercato? A legfontosabb az, hogy nem adtuk el a legjobb játĂ©kosainkat.”
“Ibrahimovic? Számos okból kifolyólag egy visszatérő álom lenne, de úgy gondolom, hogy van benne egy kis félelem, hogy nem talán lesz a régi domináns Ibra. Emlékszem, amikor Ancelotti egy derbin leültetett a padra és ekkor rájöttem, hogy nem tudok elfogadni egy olyan szezont. Nem tudom, hogy Ibra ezt el tudná-e fogadni.”
“Berlusconi? Šegy nagyszerű elnök, a lehető legjobb, akit 19 éves koromban kaphattam, miután három évet töltöttem a Milannál. Šegy olyan személy, akit szeretek és mindig szeretni fogok, de a viccelődései gyakran nem teszik túl elegánssá. A hatás változatlan marad.”
“A törtĂ©nelemnek sĂşlya van. Az a tĂ©ny, hogy itt vagyok Bobannal azt mutatja, hogy nem 10 vagy 15 Ă©v mĂşlva tĂ©rĂĽnk vissza a csĂşcsra. Nincs ennyi idĹ‘m. Nem akarok ennyit várni. A jelenlĂ©tĂĽnk egyfajta garancia arra, hogy elfogadhatĂł idĹ‘n belĂĽl visszatĂ©rĂĽnk egy bizonyos szintre. Ha nem errĹ‘l van szĂł, akkor nem mi fogjuk irányĂtani a Milant.”




