A háromnapos győri mesterfokú bajnokságon nemcsak a felnőtt versenyzők, hanem a fiú utánpótlás is képviseltette magát.
Folytatva a tavalyi kezdeményezést, a felnőtt tornászok mellett a fiú utánpótlás legjobbjai is részt vettek a mesterfokú bajnokságon, amelyet a győri Olimpiai Sportparkban rendeztek meg.
A háromnapos viadalon a fiú gyermek kezdők, a gyermek haladó-serdülő kezdő, valamint a serdülő haladó-kadetek is részt vettek.
Puskás Jenő, a férfi tornászok szakmai igazgatója a helyszínen tekintette meg a fiatalokat. Elmondása szerint hasznos és jó kezdeményezés, hogy az utánpótlás is részt vehetnek egy ilyen nívós viadalon. Hangsúlyozta, mind a szülők, mind a gyermekek számára nagy motivációt jelentett, hogy olimpikonokkal és világversenyeken szereplő tornászokkal léptek a szerekhez az utánpótláskorú fiatalok.
Puskás Jenő, szakmai igazgató: A korosztályok krémje volt Győrben. Nagyon jó rendezés mellett, igazi élmény volt a fiatalok számára, hogy egy ilyen viadalon részt vehettek. Csakúgy, mint tavaly, a megmérettetés színvonalára nem lehetett panasz. Az látszik, hogy az fiatalok száma, valamint a bemutatott gyakorlatok minősége is egyre jobb, úgy gondolom, egy kiváló kezdeményezés volt a Magyar Torna Szövetség részéről.