Lepedőnyi írások jelentek meg a napokban arról a kardinális kérdésről, hogy a napokban 40 éves Sterbik Árpád abbahagyja-e a kézilabdázást és visszavonul-e? Először egy macedón hírforrásból kiindulva jött az A-változat, majd rá amolyan kontraként az ellenkezőjéről mesélő B-variáns. Mindkettő hosszan ragozza a nagy semmit. Engem pedig (többedmagammal együtt) egy C-változat érdekelne, amelyre a jelenleg a Veszprém hálóját őrző kiválóság sehogyan sem akar sort keríteni.
(Fotó: EHF, Jure Erzen)
A vitán felül világklasszis hálóőr korábbi három, veszprémi évére szeretnék visszautalni. Sterbik – aki mindenhol elmondta, hogy ő bizony magyar, Zentán született, a csaknem színtiszta magyar településen, Adán nevelkedett – amikor 2001-ben Veszprémbe szerződött, alig egy hónap alatt meg is kapta a magyar állampolgárságot. Történt ez abban az időben, amikor egy átlag vajdasági vagy erdélyi áttelepülő 6-8 évet is könnyedén várhatott erre. Árpi ezt a kiemelt gesztust „természetesen” elfogadta, majd gyorsan közölte: ő bizony csak a szerb válogatottban hajlandó védeni, mivel amit tud a kézilabdázásból, azt ott sajátította el. „Mindent nekik köszönhetek” – mondta többek között.
Bár ez nem volt egy kimondottan korrekt válasz az egy hónap alatt megkapott magyar állampolgárságra, de ha tartja ígéretét, akkor azt lehetett volna mondani: nem igazán magyaros ez a reakció, de legalább korrekt, betartja amit ígért. Ám erről esetében szó sincs, hiszen amint letelt a három éve Veszprémben, Árpi az Ibériai félszigetre tette át működése színterét. És volt az a kedvesség (direkt nem pénzt írtam), amiért ez a színmagyar fiatalember felvette a spanyol állampolgárságot is, és azóta is nagy lelkesen védi az ottaniak kapuját a világversenyeken. Ott már elfelejtette a szerbeknek tett hűségnyilatkozatát. Még a legutóbbi időben is előfordult, hogy megsérült a spanyol portás és neki 24 órán belül a tettek helyszínén kellett jelentkeznie. Tette ezt minden hátsó motiváció nélkül, pusztán „új hazája” (olvasható a wikipédián ez a minősítés!) iránti szeretetből, teljes elkötelezettséggel.
Bár ez az egész vonalvezetés nem egyértelműen dicséretes, de mindezt el lehetne nézni, ha az illetőben legalább egyszer lett volna egy csipetnyi vagányság és a nagy nyilvánosság előtt kijelenti, hogy „sajnálom, tévedtem, elnézést kérek!”
Ám ilyesmire úgy tűnik, hiába is várunk – jómagam sem várok csodát. Azt viszont fenntartom, hogy a számolgatásban világbajnok Sterbik Árpádtól – ha már elfogadta a tálcán kínált állampolgárságot – nem valami korrekt dolog volt a magyar válogatottság elhárítása, utána pedig a spanyol invitálás elfogadása. Így az én szememben ő továbbra is hazaáruló. Ami ettől teljesen független, ezért megismétlem: világklasszis hálóőr.
Csak a magyarsággal járó hazaszeretet, a kiállás az anyaország mellett – ezek nem erősségei. Sajnos, nincs egyedül, többen mások is hasonlóan gondolkodnak és cselekednek…
(jochapress / Jocha Károly)
