Mauri állítja, nem vallott kudarcot a Milanban

José Mauri, a csapat korábbi középpályása úgy véli, hogy nem vallott kudarcot a Milanban és a klub vezetősége nem tartotta be a leigazolásakor tett ígéreteit.

Az olasz-argentin középpályás 2015 nyarán nagy reményekkel ingyen érkezett a Parma együttesétől. Maurit nagy tehetségnek tartották akkoriban, azonban az évek alatt egyáltalán nem tudott olyan karriert befutni, mint amilyet jósoltak neki. 2015 decemberében egy Crotone elleni kupameccsen debütált és az első idényében mindössze 10 meccsen kapott lehetőséget.

José Mauri három szezont töltött a Milanban és összesen 21 tétmeccsen játszott. A 2016/17-es idényben az Empolihoz került kölcsönbe, de ott sem volt meggyőző. A 22 éves játékosnak idén nyáron lejárt a szerződése, így távozott a Milanból és jelenleg az argentin élvonalbeli CA Talleres játékosa.

Mauri a Sky-nak adott interjújában elmondta, hogy 2015 nyarán számos klub akarta őt.

“Mindenki engem akart. Beszéltem a Juventusszal, a Romával és a Fiorentinával is, de amikor a Milan bejelentkezett értem, messze ez tűnt a legjobb választásnak. Ha most választhatnék, ugyanígy döntenék. A Rossoneri felajánlott egy vezető szerepet a csapatban és a klub meggyőzően beszélt a fiatal projektjéről.” – nyilatkozta José Mauri.

“Nem lenne helyes, ha kudarcként beszélnék a Milannál töltött időszakomról. Ugyanez igaz Bertolaccira, Contira és egy tucat fiatal játékosra, akik az elmúlt években a Milanban játszottak. Vajon én buktam meg vagy a Milan projektje?” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS