Sorsdöntő mérkőzés vár a labdarúgó-válogatottra Walesben. A képlet egyszerű: ha nyerünk, úgy az elmúlt évek alatt oly sokszor előkerült számológép mehet a kukába, mert kijutunk a részben hazai rendezésű 2020-as Európa-bajnokságra. Ha nem sikerül győznünk, akkor még mindig várhat ránk egy tavaszi pótselejtező. Igaz, jobban szeretnénk akkor már a nyárra hangolódni.
Már csak egy pozíció kiadó az Eb-selejtezők E csoportjában, miután Horvátország a papírformának megfelelően bebiztosította első helyét a szlovákok legyőzésével. A második, egyenes ági helyért azonban még versenyben van Magyarország, Wales és Szlovákia is. Északi szomszédaink lépéshátrányban vannak, ugyanis csak akkor juthatnak ki a tornára, ha mi döntetlent játszunk Walesben, és Hamsikék legyőzik Azerbajdzsán együttesét. Abban az esetben, ha Wales felülmúlja Marco Rossi válogatottját, úgy Gareth Bale-ék csatlakoznak a horvátokhoz. Érdekesség, hogy a selejtezők megkezdése előtt Ryan Giggs, walesi szövetségi kapitány elmondta, hogy szerinte a horvátok mögött Wales és Szlovákia lesz majd versenyben a csoportban. Ebben részben igaza is volt, de azzal nem számolt, hogy éppen a magyar válogatott ütheti el őket a kijutástól.
A feladat nem egyszerű, de van mire támaszkodni. Júniusban Pátkai Máté hajrában szerzett góljával 1-0-s győzelmet arattunk a világ harmadik legrégebbi labdarúgó-válogatottja ellen a Groupama Arénában, ami azt bizonyítja, hogy nem megoldhatatlan a helyzet. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Walesbe nem győzni járunk, az eddigi négy odalátogatásunk során mindössze egyszer sikerült felülmúlni a házigazdát, igaz akkor 3-0-s sikert könyvelhettünk el, felkészülési mérkőzésen.
Nehezítő tényező, hogy a védelem három alapembere sem áll a szövetségi kapitány rendelkezésére. Kádár Tamás és Willi Orbán sérülés, míg Korhut Mihály eltiltás miatt kénytelen kihagyni a találkozót. De a sok nehézség ellenére azért történtek pozitív események is a válogatott háza táján. A Bristol City légiósa, Nagy Ádám felépült sérüléséből, így ismét bevethető a középpályán, és hatalmas motivációt jelenthet, hogy legalább két csoportmérkőzést a frissen megnyitott Puskás Arénában játszhatnánk a kontinensviadalon. Az Uruguay elleni nyitómérkőzést követően Dzsudzsák Balázs csapatkapitány elmondta: el kell hinnie a csapatnak, hogy a keddi mérkőzés csak a miénk lehet. Életünk lehetősége előtt vagyunk, történelmet kell írnunk.
A magyar szurkolók is felfokozott hangulatban készülnek a találkozóra. A cardiffi mérkőzésre mindössze 20 perc alatt elkelt az az 1600 belépő, amit biztosítottak a drukkerek számára, így a csapatnak nem kell „külső segítség” nélkül farkasszemet néznie a walesi válogatottal, és az őket buzdító több mint 30 ezres hazai publikummal.
Érdemes azért megnézni, hogyan szerepeltünk a múltban a hasonló ki-ki mérkőzések alkalmával. Ki ne emlékezne 2016-ra, amikor jutottunk az Eb-re. A Norvégia ellen vívott pótselejtező során idegenben az akkor debütáló Kleinheisler góljával győztük le a skandinávokat, a Groupama Arénában rendezett visszavágón pedig Priskin Tamás és egy öngól segítette a csapatot a 2-1-es győzelemhez, amivel összesítésben 3-1-el léptünk ki a franciaországi Európa-bajnokságra, 44 év kihagyást követően.
Azonban nem mindig jöttünk ki jól a sorsdöntő mérkőzésekből, már ha sikerült odáig eljutni. 1970-ben első alkalommal nem vehettünk részt világbajnokságon azért, mert a kapuban elakadtunk. Annak ellenére, hogy a csoport élén végeztünk, ugyanannyi ponttal álltunk, mint Csehszlovákia. Az akkori szabályok szerint pótselejtezőn dőlt el a kijutás kérdése, az 1969. decemberében Marseille-ben rendezett meccsen pedig 4-1-es vereséget szenvedtünk. Hasonlóan rossz emlék lehet 1998, amikor a vb-pótselejtezőn a válogatott megsemmisítő, 12-1-es KO-val maradt alul Jugoszláviával szemben.
Az biztos, hogy amennyiben nem tudna győzni a nemzeti tizenegy kedden, úgy sem szállna el minden Eb-esélye, hiszen a Nemzetek Ligájában elért eredményei alapján biztos, hogy jövő márciusban pótselejtezőt játszhatna. Nem arról van szó, hogy nem mennénk szívesen tavasszal is a magyar együttes mérkőzésére, de ha lehet kívánni, akkor szívesebben hangolódnánk a nyári Európa-bajnokságra. Mert talán nincs is olyan labdarúgást szerető ember hazánkban, aki ne emlékezne arra a fesztiválhangulatra, amit a csapat menetelése hozott ki a szurkolókból 2016-ban. És hát, jó lenne ismét felszabadultan énekelni: Az éjjel soha nem érhet véget…
Forrás, fotó: Simon Dániel, Puskás Aréna, Sas Gábor Photo Facebook
