A Loma Bola-ban megrendezett Siklóernyős Világkupán Honti Adélnak köszönhetően megszületett a sportág történetének első magyar Világkupa-győzelme, ami a hazai lehetőségeket tekintve óriási bravúr.
Óriási sikereket ért el az argentínai Loma Bola-ban megrendezett Siklóernyős Világkupán az öt fős magyar csapat. A közel egyhetes futamon a franciák mögött, az olaszokat megelőzve második lett a Honti Adél (egyéniben női 1. helyezett), Takáts Pál (3.), Vértes Balázs (14.), Rácz Balázs (15.) és Budai Péter (32.) által alkotott magyar küldöttség, az pedig már önmagában is óriási szenzáció, hogy Honti Adél révén megszületett a magyar siklóernyőzés első világkupa-győzelme.
Az eredmény kapcsán fontos kiemelni, hogy a mai technikai feltételek miatt annyira kiegyensúlyozottá vált a mezőny, hogy százhúsz pilótából, akár a felének is esélye lehet az egyéni győzelemre. Arról nem is beszélve, hogy az időjárás is elég szeszélyes volt, megesett, hogy a kedvezőtlen feltételek miatt a szervezők kénytelenek voltak lefújni az aznapi versenyt. Bár Simonics Péter szövetségi kapitány személyesen nem lehetett ott az Argentínában rendezett versenyen, ám az eredmények láttán ő is elégedetten csettintett, csak azt sajnálja kicsit, hogy itthon méltatlanul kevés emberhez jutnak el a sportágban elért bravúros eredmények.
„Nagyon jó eredményt ért el a magyar csapat, igaz, az idei macedóniai világbajnokság és a tavalyi törökországi Világkupa eredményei alapján lehetett sejteni, hogy jól szerepelünk majd. Szép lassan, sok munkának köszönhetően jutottunk el ide – mondta Simonics Péter. – Ezért is örülnék, ha több emberhez jutnának el az eredményeink, merthogy büszkén állíthatjuk, hogy vannak világ- és Európa-rekordereink, acro világbajnokaink, és most már Világkupa győztesünk is. Ahhoz képest, hogy harminc évvel ezelőtt honnan indultunk, hogy a Hármashatárhegyen gyakorlatilag rongyokkal versenyeztünk nagyon messzire jutottunk. Óriási utat tettünk meg, a magyar siklóernyőzés az erős középmezőnyhöz tartozik, közvetlenül az elitet alkotón alpesi országok mögött. Nagyjából húsz országban űzik komolyabban ezt a sportágat, és mi ott vagyunk az első tízben, ami a lehetőségeinkhez képest hatalmas teljesítmény.”
Mivel a sportág legjobbjainak számító franciáknál például óriási támogatást kap a sportág, fakultatív módon oktatják az iskolában, és a versenyzők meg is élnek ebből.
Ehhez képest a magyarok óriási áldozatokat hoznak azért, hogy ilyen eredményeket érjenek el.
„A sportág minden szempontból óriási áldozatokat követel. Már önmagában a felszerelés sem olcsó, és bizony egy két éves modell már elavultnak számít, amivel esély sincs jó eredmény elérésére egy rangosabb versenyen. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy valakinek mondjuk legyen öt repült órája Olaszországban, ahhoz el kell oda utazni, megszállni, és fedezni az ezzel járó költségeket. Ez hatalmas áldozat a versenyzőink részéről. Szinte mindannyian a harmincas-negyvenes éveikben járó családos emberek, és bizony egyelőre nem igazán kopogtat az ajtón az utánpótlás.”
Simonics Péter emellett azt is hozzátette, hogy a legidősebb hobbiversenyzőjük nyolcvan éves, vagyis soha nem késő belevágni a siklóernyőzésbe.
Forrás, fotó: csupasport.hu
