Magyar-görög – A románok örülnek a döntetlennek

image

A román sajtó örömmel fogadta, hogy döntetlennel zárult vasárnap este a Magyarország-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező.

    A legnagyobb példányszámú román sportújság, a Gazeta Sporturilor elektronikus kiadásában azzal a címmel számolt be a 0-0-ra végződött budapesti meccsről, hogy „döntetlen a javunkra”. Nem is alakulhatott volna jobban számunkra, Magyarország nem kapott ki, de Románia mögött maradt öt ponttal – írta a Gazeta Sporturilor.
    A Pro Sport című sportnapilap szerint a román és az északír győzelem után „kettészakadt” az F csoport, ugyanis Romániának és eszak-Írországnak 5, illetve 4 pont előnye van a harmadik helyezett Magyarországgal szemben. 
    A második legolvasottabb sportújság szerint a magyar-görög döntetlen miatt a helléneknek már csak elméleti esélyeik vannak a továbbjutásra. Az eredmény nagymértékben segíti Romániát is – írták -, mert az ötpontos előny azt jelenti, hogy Románia a közvetlen kijutást jelentő első vagy második helyen marad még akkor is, ha a továbbiakban esetleg botlik – tudatta a Pro Sport.
    Az Adevarul című román napilap szerint a budapesti döntetlennek köszönhetően Románia közelebb került az Eb-re való kijutáshoz.
    A román lapok nagy terjedelemben foglalkoznak a Románia – Feröer-szigetek meccsel, amelyen a románok 1-0-ra győztek. A tudósítások kiemelik, hogy a román válogatott gyengén játszott, ezért a közönség a meccs végén kifütyölte a csapatot. A játékosok bírálták a közönség magatartását – olvasható a román újságokban.
    Magyarország és Románia az F jelzésű selejtezőcsoportban szerepel. A hétvégi ötödik forduló után Románia vezeti a csoportot 13 ponttal, második eszak-Írország 12-vel, a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll Magyarország 8-cal, míg Görögország az utolsó, 2 ponttal.