A curling első magyar ifjúsági olimpiai érmese a minap Lausanne-ban kanadai partnerével állt a vegyes párosok versenyében a dobogó legfelső fokára. Nagy Laura, a harmadikos gimnazista lány megcélozta a 2022-es kínai téli olimpiát, de ha két év múlva, 19 évesen még ez nem jönne össze, akkor bajban lesz. Ugyanis választania kell a színésznői karrier és a sikeresen művelt „sikamlós” sportág között.
Nagy Laura (fotó: MOB, Szalmás Péter)
Laura csütörtök este érkezett haza Svájcból, s pénteken már tanórán volt Nagykovácsiban, ahogy ő mondja, az „amerikai suliban” (American International School of Budapest), ahol harmadikos, illetve modern terminológia szerint tizenegyedikes.
– Mostanáig táncórán voltam, suli után – szabadkozik, pedig nem késett el az interjúról. – Kicsit összetorlódtak az események. Igazából csak most kezdem felfogni, feldolgozni, hogy mi is történt velem Lausanne-ban. Amikor megnyertük az ifjúsági olimpiát Nathannel (Nathan Young, a szintén 17 éves kanadai partner – a szerk.), csak egy jó bulinak tartottam, de most már kezdem érezni, hogy mindez mekkora örömmel és felelősséggel jár együtt. A hazámat, Magyarországot képviseltem, és valamilyen szinten egy csapásra híres lettem. Nagyon durva, hogy híres lettem! Ma reggel bent voltam az M4 Sport stúdiójában, élő adásban beszéltem a győzelmünkről, az ifjúsági sporthonlap munkatársa már odakint felhívott telefonon, most meg a Magyar Nemzetben is megjelenek – szinte hihetetlen!
Laura első lépcsőben a magyar csapattal indult Lausanne-ban, azaz egészen pontosan a Genfi-tó partjától kétórás buszozásra lévő Champéryben, mert ott rendezték a curlingversenyeket. A csapatot Laurán kívül Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc és Joó Linda alkotta.
– Sajnos, csak tizenhetedikek lettünk, és az itteni helyezésünk alapján mindegyikünk kapott egy partnert a vegyes pároshoz. Én örültem, amikor a kanadai fiút juttatta nekem a szerencse, mert a kanadaiak jó curlingesek, Nathan a csapatuk skipje, vagyis kapitánya. Vele remekül megértettük egymást, a nyugodt természete nagyon jó hatással volt rám, én ugyanis kissé lobbanékony vagyok, ha valami nem sikerül, nehezen tudom túltenni magam rajta – meséli Laura, aki vérbeli sportcsalád sarja, hiszen gyakorlatilag a szülei honosították meg hazánkban a curlinget. Édesapja, Nagy György a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke, egyszersmind a Vasas futballcsapatának újdonsült többségi tulajdonosa, s nem utolsósorban feleségével vegyes páros világbajnoki ezüstérmes.
Laura jövőre érettségizik, s ahogy mondja, álmaiban szerepel a 2022-es pekingi téli olimpia, de ha akkor még nem jönne össze, talán a 2026-os téli játékok.
– Olyan messzire nem szeretnék előre tervezni, ugyanis roppantul vonz a színésznői pálya. Sokszor jártam már Hollywoodban, az a fény, a csillogás – nem tagadom – csábít, a Marvel-filmek világa beszippantott. Szoktam szerepelni musicalekben, azt mondják, nem énekelek rosszul, a táncot imádom, szóval, vonz a színpad, a film világa. De hogyha továbbra is sikeres leszek a curlingben, akkor egy pár évet mindenképpen rááldozok.
Az újdonsült olimpiai bajnok lány – aki a Vasas igazolt sportolója, lánycsapatuk mókás neve: Vasas SC Girling – hetente kétszer két órát edz a Kamaraerdei Curling Clubban a nagynénje, Nagy Gyöngyi és annak férje, Jakab Zoltán irányításával. Ezen kívül vannak erősítő – súlyzós – és kardióedzések is, azaz futás és kerékpározás, és ha a tánc- és énekórákat is figyelembe vesszük, alaposan be van táblázva Laura hete.
– A curling azért komoly fizikai megerőltetést jelent, a söprés igencsak igénybe veszi a kart és a vállat. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezt a sportágat élete végéig űzheti az ember, ötven fölött is vannak világszínvonalú curlingesek – mondja Laura, hozzátéve, hogy például még a szülei sem mondtak le arról, hogy akár a 2022-es téli olimpián Magyarországot képviselhessék vegyes párosban. – Arra nem is merek gondolni, mekkora szenzáció lenne, ha az egész család egyszerre lenne olimpikon! Most, az ifjúsági olimpián megleptek apuék, nem is tudtam, hogy kijönnek az elődöntőnkre, csak akkor vettem észre őket, amikor már megnyertük Nathannel a meccsünket. Kimondhatatlanul jólesett, azt persze már tudtam, hogy a döntőn ott lesznek. Nagyon feldobott a jelenlétük, szerintem ezzel is hozzájárultak a győzelmünkhöz.
Laura a csapatukkal kétszeres felnőtt magyar bajnoki bronzérmes, és a közeli napokban utaznak Krasznojarszkba, a junior világbajnokságra.
– Ebből is látszik, most a curling tölti ki a napjaimat. Sok bepótolni valóm lesz a suliban, de most kezdem érezni, hogy a siker mindenért kárpótol.
Egyelőre még csak a jégen. Aztán, ha álmai valóra válnak, majd a világot jelentő deszkákon.
(mno.hu / Ch. Gáll András)