Már a klubcsapaiaknál vannak Eb-győztes játékosaink.
Fotó: egrivizilabda / archív
Szépen lassan felvették / felveszik a munkát a múlt hétvégén kontinenstornát nyert férfi válogatottunk tagjai.
Egerben sincs ez másként, a hevesiek honlapja Dabrowski Norbert vezetőedzőt kérdezte a helyzetről: Amikor szerda reggel erről beszélgetünk, akkoriban érkeznek meg. Majdhogynem beesnek az első bajnokira. Egy edzésen vesznek részt, mert péntek reggel már utazunk. Nem féltem őket. Vannak annyira rutinosak mind a ketten, hogy megoldják a feladatukat. Mivel a csapat két kulcsjátékosáról beszélünk, már a jelenlétük is sokat számít, úgy hogy mindenképpen utaznak velünk.
Szolnokon Angyal Dani már bajnokit játszik az UVSE ellen: Már itt vagyok Szolnokon, beszállok én is a fiúkhoz, hiszen minden szinten jön a folytatás, az erőltetett menet. Szombaton bajnokit játszunk a fővárosban az UVSE ellen, jövő szerdán pedig BL-meccsen fogadjuk a német Spandaut. Innentől heti két meccs vár ránk honi és nemzetközi szinten egyaránt. A szolnoki klubban, a városban jól érzem magam, nem véletlen, hogy tavaly nyáron két évvel hosszabbítottam meg a szerződésemet – fejezte be a pólós a klub honlapjának.
Érdekesség, hogy a hétvégi bajnoki után, a Fradi és az OSC február 4-én egymás ellen fog játszani a BL-ben, így Vámosék nem is olyan sokára MAnherczék ellen ugranak vízbe.