NOB elnök: különböző forgatókönyvekben gondolkozunk

Thomas Bach szerint tartózkodni kell a vehemens spekulációktól a nyári tokiói olimpia rendezésével kapcsolatban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a New York Times-nak nyilatkozott a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről.

“Különböző forgatókönyvekben gondolkozunk, de ellentétben sok sportszövetséggel vagy profi ligával, bennünket még négy és fél hónap választ el a játékoktól” – mondta Bach.

Hozzátette, a szakszövetségek sok esetben optimistábbnak tűnnek a NOB-nál, mivel csak áprilisig vagy májusig halasztották el versenyeiket.

“Mi pedig július végéről beszélünk.” – jelentette ki.

Az elmúlt napokban egyre több sportoló bírálta a NOB-ot amiatt, hogy a járvány terjedése ellenére változatlan meggyőződéssel kitart az olimpia megrendezése mellett.

A NOB február közepén munkacsoportot állított fel, amelyben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az olimpiai szervezőbizottság, a japán hatóságok és a tokiói városvezetés illetékesei tevékenykednek.

A tokiói olimpia megnyitó ünnepségének dátuma július 24.

Mint ismeretes, férfi válogatottunk az Eb győzelemmel kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra, Bíró Attila lányainak még egy selejtező hátra lenne ehhez, amit a jelen állás szerint, május végén rendeznének meg.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS