Tokiói olimpia: Már ezen a héten kijelölhetik az új dátumot

Már ezen a héten kijelölhetik a tokiói olimpia új időpontját.

Erre utalt Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, aki hétfőn, a vezető testület ülése előtt úgy nyilatkozott: számításai szerint még ezen a héten sor kerülhet az ezzel kapcsolatos megbeszélésre Thomas Bach-hal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével. Hozzátette: a konzultáció során a tavaszi, illetve nyári lebonyolítás előnyeit és hátrányait is mérlegre teszik, s ezután hozzák meg a döntést.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy 2021-ben is nyáron rendezik majd az olimpiát, ahogy azt idén is tervezték. A tokiói játékok július 24-én, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna.

A NOB és Japán múlt kedden jelentette be a halasztást a koronavírus-járvány miatt.

Mint ismeretes, férfi vízilabda-válogatottunk már kijutott az olimpiára, a nőknek ehhez még selejtezőn kell részt venniük.

(MTI-vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS