Krzysztof Holowczyc átvette a vezetést a Dakar Rallyn, X-raid Mini csapattársa, Nani Roma pedig megnyerte a harmadik gyorsaságit, amivel a negyedik helyre lépett elő.
A lengyel versenyző, Holowczyc, 2p33mp-es hátránnyal kezdve a harmadik napot, egyenletes iramban teljesítette az argentínai San Rafael és San Juan közti távot a második leggyorsabb idővel. Ideje 1p 9 mp-cel volt rosszabb Romaénál, ami elég volt számára, hogy az élre kerüljön, 54mp-cel előzve meg Robby Gordont aki saját csapata által felkészített Hummerrel versenyez.
Az X-raid csapat vezetője, Stephane Peterhansel, aki a második szakasz befejezése után 2p28mp-es előnnyel állt az élen, megint erősen kezdett, a legjobb időket regisztrálva a 129 mérföldes gyorsasági első két ellenőrzőpontjánál.
De a francia versenyző az utolsó 50 mérföldön bajba került, két defektet is elszenvedve több mint 6 percet kapott Romatól és ötöt Holowczyc-tól. Ennek következtében a kilencszeres Dakar győztes az összetett ötödik helyére csúszott vissza, 2p 41 mp távolságra az első helytől.
Giniel de Villiers a negyedik leggyorsabb volt Toyotájában, ezzel egy pozíciót lépett előre, az összetett harmadik helyére, Peterhansel balszerencséjének köszönhetően. Mostmár csak 10 mp-cel vezet Roma előtt.
A tavalyi győztes, Nasser Al-Attiyah folytatta a térhódítást. Noha nem lépett előre az összetett hatodik helyéről, de a qatari pilóta sikeresen lefaragott 2 percet hátrányából, így most 6p 47 mp-re áll az első helytől.
A verseny állása a harmadik gyorsasági után:
H. Versenyző Autó Idő/Kül.
1. Krzysztof Holowczyc Mini 5ó 51 p 06 mp
2. Robby Gordon Hummer + 54 mp
3. Giniel de Villiers Toyota + 1p 40 mp
4. Nani Roma Mini + 1p 50 mp
5. Stephane Peterhansel Mini + 2p 41 mp
6. Nasser Al-Attiyah Hummer + 6p 34 mp
7. Leonid Novitskiy Mini + 14 p 53 mp
8. Lucio Alvarez Toyota + 20 p 39 mp
9. Carlos Sousa Great Wall + 21 p 46 mp
10. Erik Wevers Mitsubishi + 26 p 06 mp