A házigazda Norvégia ellen lépett pályára kedden a Tromsőben zajló női U18-as divízió I-es világbajnokságon a magyar válogatott.
Gömöri Csaba együttese tavaly év végén Asiagóban még selejtezőt vívott azért, hogy indulhasson a D1-es vb-n, most pedig már karnyújtásnyira került a feljutáshoz.
Sőt, élni is tudott a lehetőséggel, hiszen újabb nagyszerű győzelmet aratott, s ezzel immár matematikailag is bizonyossá vált, hogy – az utolsó forduló eredményétől függetlenül – feljutott az A-csoportba.
Pedig ez a meccs élethalál csata volt a norvégok számára is, hiszen egy sikerrel még életben tarthatták volna aranyérmes álmaikat. Ám a mieink már a 4. percben megszerezték a vezetést. Gasparics Fanni talált be Toini Nielsen kapujába. A folytatásban kihagytunk két emberelőnyt, s a hazaiak ezt góllal büntették. A 15. percben Victoria Lovdal egyenlített. Már csak 18 másodperc volt a szünetig, amikor Gasparics Fanni újabb találatával visszavettük a vezetést (2-1).
A második felvonás közepén emberelőnybe kerültek a vendéglátók, és Ramona Wais jóvoltából kíméletlenül gólra váltották Huszák Alexandra kiállítását. A gólt követően Németh Anikó kapott 2 percet, vagyis további 2 percen át négy-az-öt-ellen kellett hokiznunk. A védelmünk azonban ekkor már szerencsére tökéletesen zárt. A 38. percben mi is kaptunk egy emberfórt, de az eredmény nem változott. A döntés tehát az utolsó 20 percre maradt (2-2).
Ebben a periódusban aztán parádéztak a magyar hölgyek. Előbb kivédekezték Maszlova Jekatyerina kiállítását – akit már a 32. percben a büntetőpadra száműzött az amerikai vezetőbírónő, Katie Guy –, majd az 51. percben Kiss Andrea révén megszerezték a vezetést.
Egy perc 33 másodperccel újra ünnepelhettek a mieink, ekkor Huszák Alexandra talált be. Aztán egy rossz csere miatt megint emberhátrányba kerültünk, de bravúros védekezéssel ezt is kihúztuk. A rendes játékidő vége előtt 1 perc 9 másodperccel kapust áldoztak a norvégok, de ráfizettek arra, hogy kockáztattak. Tizenegy másodperccel a végső dudaszó előtt ugyanis Kiss-Simon Franciska betalált az üresen hagyott hazai kapuba, s ezzel kialakította az 5-2-es végeredményt.
A kapusok közül Németh Anikó 20/22-es, míg Toini Nilsen 29/33-as védési mutatót produkált. Gasparics Fanni 4 ponttal (2+2) zárta a meccset.
Magyarország–Norvégia 5-2 (2-1, 0-1, 3-0), Tronsö
Magyarország: Németh A. – Molnár, Kiss-Simon, Gasparics, Huszák, Maszlova; Köles, Ungár, Kiss A., Medgyes, Pintér; Németh B., Tóth E., Bikás, Horváth T., Dabasi; Kocsondi, Krivi, Jókai-Szilágyi K.
Ausztria–Japán 2-1
Nagy-Britannia–Szlovákia 4-1
Az állás: 1. Magyarország 11 pont, 2. Ausztria 8, 3. Japán 8, 4. Norvégia 6, 5. Nagy-Britannia 3, 6. Szlovákia 0
A magyar csapat a keddi záró napon 12.30 órától a britekkel találkozik, de az eredménytől függetlenül már feljutott az A-csoportba.