Fehérvári Eb-főpróba előtt a Kemény-csapat

image

A szűk két hét múlva kezdődő hollandiai vízilabda Európa-bajnokság előtt főpróbának tekinthető a 6. Volvo Kupáért kiírt nemzetközi torna, melyet Székesfehérváron rendeznek meg péntektől vasárnapig a házigazdák mellett az olasz, a német és a kanadai válogatott részvételével.

Amint azt Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő magyar nemzeti együttes szövetségi kapitánya a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, az eindhoveni Eb-t megelőzően, jövő szerdán ugyancsak az erőfelmérés jegyében még a horvát válogatottal is megütközik legénysége.

A gárda összetételéről, vagyis az Eb-re utazó 13 főről a Volvo Kupa után, annak tapasztalatai alapján dönt a kapitány. "Nem kis fejtörés lesz kijelölni a tizenhárom játékost, noha 15 év tapasztalata azért segít" – mondta a szakvezető, aki szerint az ezúttal felettébb szokatlan időpontban zajló esemény segít a formába hozásban, a csapatjelölésben és a jó Eb-szereplésben egyaránt, de abban is, hogy a közönséget kiszolgálja a válogatott.

A székesfehérvári tornára amúgy a belépők már elfogytak, s a szervezők – amint azt Török László, a szövetség szóvivője elmondta – azon gondolkodnak, hogy csak állóhelyek legyenek a városi uszodában, mert akkor kevesebben szorulnak ki az eseményről. A torna nyitónapján Kanada, másnap a világbajnoki címvédő Olaszország, a zárónapon pedig Németország együttese lesz az olimpiai bajnok Kemény-csapat ellenfele.

A program:

péntek: 18:30 ó: Olaszország-Németország 20:30 ó: Magyarország-Kanada

szombat: 18:30 ó: Németország-Kanada 20:30 ó: Magyarország-Olaszország

vasárnap: 9 ó: Kanada-Olaszország 11 ó: Magyarország-Németország

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.