Gyorskorcsolya Európa-bajnokság: Közel hatvan induló között négy olimpiai bajnok a Városliget jegén

image

Kedden az esemény helyszinén a Városligeti Műlyégpályán tartották a Gyorskorcsolya Európa-bajnokság felvezető sajtótájékoztatóját.

A szervezők, akik 3000-3500 fős közönségre számítanak, szeretnék, ha minél több magyar néző is kilátogatna a századfordulós építészeti stílusát megtartott, ugyanakkor modern technológiával felújított színhelyre.
 
Ennél régebben épült, ugyanakkor ennyire új pálya sehol máshol nincs a világon – mondta Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) és a szervezőbizottság elnöke, aki később ki is próbálta a frissen elkészült pályát. – Keresve sem lehetne jobb alkalmat találni a megújult műjég felavatására, mint egy gyorskorcsolya Eb.”
 
A sajtótájékoztatón részt vett a Svédországban élő, 88 esztendős Pajor Kornél, aki az 1948-as olimpián negyedik helyen végzett 10000m-en, egyben Magyarország egyetlen világbajnok gyorskorcsolyázója, aki elhozta magával 1948-ban készült korcsolyáját, amelyben 1949-ben két világcsúcsot futott, s Oslóban összetett vb-t nyert. A legendás versenyző az eseményt követően Kósa Lajossal együtt körbekorcsolyázott a műjégen. 
 
Sallak György, a MOKSZ főtitkára, a szervezőbizottság ügyvezetője azt mondta, 2001-ben még 17 centiméter volt a pálya egyik és másik oldala között a szintkülönbség, amely a felújítást követően 1.5 cm-re csökkent.

 „A MOKSZ a Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség alapítói közé tartozik, s mint ilyen, élvezve az ISU támogatását, minden szakág versenyzőinek szeretné megadni a lehetőséget, hogy hazai környezetben vehessenek részt Eb-n, vagy világbajnokságon” – mondta a távirati iroda kérdésére a főtitkár.
 
„Jövőre rövidpályás gyorskorcsolya vb-t, kétezer-tizennégyben műkorcsolya és jégtánc Eb-t rendezünk. Mindemellett a Városligeti Műjégpálya a sportág egyik bölcsője, ennél fogva nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szövetség is kiemelt figyelmet fordít rá, ennek is köszönhető, hogy most gyorskorcsolya Eb-t rendezhetünk.”
 
A péntek délutáni megnyitó után a női 500 és 3000 méteres számokat bonyolítják le, majd szombaton és vasárnap déltől már a férfiak is versenyeznek.

A kontinensviadalra 24 női és 30 férfi gyorskorcsolyázó nevezett összesen 18 országból. Az indulók között lesz a női mezőnyben az olimpiai bajnok. Claudia Pechstein, a cseh Martina Sablikova és a holland Ireen Wüst.
A férfiaknál is találunk olimpiai bajnokot a holland Sven Kramer személyében.

A jég szélén, az edzők között olimpiai bajnok, az olaszok mestere a holland Gianni Romme (1998), a hollandok munkáját segíti a belga színekben bajnok, holland Bart Veldkamp (1992). Budapestre érkezik az 500m-en olimpiai érmes, többszörös világbajnok kanadai Jeremy Wotherspoon, aki az egyetlen magyar induló, a hatszoros magyar bajnok Tóth Ágota edzője.

„Köszönettel tartozom a magyar szövetségnek azért, mert segítségükkel Németországban, nagyszerű körülmények között készülhettem, ennek is köszönhető, hogy sikerült megszereznem az indulási jogot az Eb-re” – fogalmazott a 24 éves Tóth.
 

„Nagyon boldog vagyok, hogy hazai környezetben versenyezhetek, igyekszem a lehető legjobb eredményt elérni, ugyanakkor az esélylatolgatást nem szeretem, már csak azért sem, mert jelenleg még nem vagyok a kontinens legjobbjaival azonos felkészültségi szinten.”
 
Sajtóértesülés szerint nem indul a hétvégi, budapesti gyorskorcsolya Európa-bajnokságon Ivan Szkobrev, a férfi verseny orosz címvédője.

A holland Algemeen Dagblad című lap kedden arról számolt be, hogy a 28 éves világ- és Európa-bajnok versenyző vállsérüléssel bajlódik és ezért nem lép jégre a kontinensviadalon.

 „Számunkra fontosabb a hazai környezetben sorra kerülő moszkvai világbajnokság. Addigra szeretnénk, ha Ivan teljesen rendbe jönne” – mondta az edzője, Koszta Poltavec. Az összetett vb-re február 18–19-én kerül sor az orosz fővárosban.

Az olaszországi Collalbóban aratott tavalyi sikere után Szkobrev kijelentette, hogy szabadtéren nem kíván többet versenyezni.

A szezon kezdetekor ezt megismételte, és azt mondta: a felújított Városligeti Műjégpályán sem kíván jégre lépni. Az orosz szövetség ennek ellenére nevezte a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó budapesti Eb-re.
 
A nők 24 fős mezőnyéből a svájci Katthlyn Mc.Gregor is visszalépett, mivel járat kimaradások miatt nem érkezik meg a pénteki kezdésig.

Az m1 mindhárom nap két-két alkalommal jelentkezik élőben a Városligeti Műjégpályáról, a szakkommentátor Hunyady Emese, az 1994-es lillehammeri olimpián – osztrák színekben – 1500 méteren aranyérmes gyorskorcsolyázó lesz.
 
Az egy napra szóló jegy 5000 forintba kerül, és ehhez négy darab,
közönségkorcsolyázásra jogosító belépő jár.

Az EB végső nevezési határideje kedden 12 órakor járt le, s a szervezők kora délutánra elkészítették a benevezett versenyzők listáját.
 
GYORSKORCSOLYA, AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG PROGRAMJA

péntek
15.10 megnyitó
16.00 női 500 m
16.45 női 3000 m

szombat
12.00 férfi 500 m
12:50 női 1500 m
13.5 férfi 5000 m

vasárnap
12.00 férfi 1500 m
 13:00 női 5000 m
14.35 férfi 10000 m

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.