A világbajnok Sebastian Vettel közölte, reméli, Rubens Barrichello 2012-ben is folytathatja Formula-1-es pályafutását.
A 39 éves brazil pilóta több, mint 300 futamon indult már és a pletykák szerint öt millió dollár szponzori pénzt gyűjtött össze annak érdekében, hogy a Williamsnél 2012-ben is versenyezhessen.
Az olasz Autosprint szerint Barrichello felére csökkentette két millió dolláros fizetési igényét.
"Remélem, Barrichello marad a Williamsnél" – idézte a svájci Blick a Red Bull pilótáját, Vettelt. "Ő egy nagyszerű fiú."
Ami a másik hivatalosan üresen álló ülést illeti a HRT-nél, arról Vettel elmondta, véleménye szerint pénzért fogják értékesíteni az állást.
Barrichello beismerte, okos dolog lenne a Williamstől, ha nem fizetős pilótát választana.
"Nem tartom nyomás alatt őket, csak próbálom megmutatni, milyen utat kellene választani" – közölte a brazil pilóta.
A HRT-nél a hírek szerint Narain Karthikeyan lehet a befutó, az Autosprint és a német Auto Motor und Sport is úgy értesült, a pilóta indiai szponzorai hét millió dollárt fizetnének az ülésért.
"A téli szünetet magunk mögött hagytuk, folytathatjuk a tárgyalásokat, mivel még semmi sem lett véglegesítve" – nyilatkozta Karthikeyan. "Sok pozitív visszajelzést kaptam az indiai verseny után és sokkal jobban tudják már a nézők, mit jelent a Formula-1.
Azonban türelmesnek kell lennünk – Indiában az autósport még gyerekcipőben jár és nem lehet tíz évet előre ugrani csak azért, mert Formula-1-es versenyt rendezünk."