A korábban közép-, nagyközép- és cirkálósúlyban is rangos nemzetközi címeket begyűjtött interim Magyar-bajnok Nagy „Hóhér” József gőzerővel készül a jövő keddi, Ukrajnai fellépésére.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az ökölvívó Donyeckben a veretlen grúz Iago Kiladze-t (17-0) igyekszik majd megszabadítani a WBA interkontinentális címétől. A Profibox Promotion bunyósa igyekezett maximálisan kihasználni a rendelkezésére álló felkészülési időt, amely ezen a héten egy budapesti edzőtáborozással zárul.
Petrányi Zoltán menedzser ugyanis az óbudai Gilda Max Fitness boxtermébe szervezte a sparringokat. A hét közepéig a nehézsúlyú Farkas Gáborral 6 illetve 8 menetet kesztyűzött „Hóhér”, míg csütörtökön már az olimpiai bronzérmes Béres Zoltán segítette a hajdúsági ökölvívó felkészülését.
„Kiladze nem egy kellemetlen stílusú ellenfél, aki ellen lehet keresnivalója Józsinak” – mondta ottlétünkkor Petrányi Zoltán. „Nem azt mondom, hogy győzni is fogunk, de győzni utazunk Ukrajnába.”
Az ökölvívó formája egyébként egyre biztatóbb, a szerdai sparring második felében már javult a pontossága, s a kombinációk is egyre inkább ültek.