Új szezon, új kihívások Turán Frici és Zsiros Gabi előtt

image A pilóta és navigátora tavaly az SWRC világbajnokságon öregbítette a magyar rallysport hírnevét, és az idei év sem telhet el izgalmas versenyek nélkül.
 
A 2011-es évad 6 világbajnoki futamán állhatott rajthoz a Turán Frici – Zsiros Gabi páros, ebből két alkalommal a dobogó harmadik fokáig jutottak. A szerencse gyakran ellenük dolgozott, de megbirkózva a felmerülő akadályokkal, minden alkalommal felülkerekedtek a nehézségeken. Hazai pályán, a rajongók legnagyobb örömére, három versenyen is látványos köröket futottak.
 
A Nemzetközi Rally Versenyzők Szövetsége (IRDA) világranglistáján előbb Zsiros Gabi lépett elő a legjobb magyar navigátorrá, majd rövid ideig ugyan, de Frici is felállhatott a hazai dobogó legfelső fokára.
 
„Nagyon szép évet tudhatunk magunk mögött. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, amiket jól tudunk majd hasznosítani az idei futamokon. Minden egyes percét élveztük az idénynek. Legjobban a finn futamot vártuk, azokon a pályákon teljesíteni különösen pozitív érzelmi töltést jelentett. A két harmadik helyünk is felemelő érzés volt. A hazai IRC futamot nagyon élveztük, meghatározó élmény volt a rengeteg szurkoló. Lendületet adott a sok biztatás és támogatás.” – nyilatkozta Turán Frici.
 
„Számomra is a tavalyi év egyik legjobb élménye a finnországi világbajnoki futam volt. Nagyon vártuk, mert 2010-ben nézőként már voltunk kint, ezért tudtuk, hogy ez a rally lesz a kedvencünk. Már a repülőről leszállva nagyon izgultunk, mert a finn pályákon az is nagy szó, ha valaki elsőre be tudja fejezni a versenyt. Nagy tempó, hatalmas ugratók. Két tréningből tudtunk pontos itinert készíteni és az ötödik helyen végeztünk, ami nagyon jó eredmény. A futamok után szokott lenni egy záróparty, ami Finnországban különösen jó hangulatúra sikerült. Akkor éreztük igazán, hogy befogadott minket a mezőny és barátként tekintenek ránk. Henning Solberg elismerő kézfogással köszöntött, és a többiek is azt mondták, hogy itt a helyünk.” – tette hozzá Zsiros Gabi.
 
A Turán Motorsport teljesítményéről Gyulay Zsolt, a MNASZ elnöke is elismerően nyilatkozott: „A magyar autósportban természetesen nagyon fontosak a nemzetközi színtéren folytatott versengések. A tavalyi évben Michelisz Norbert mellett a Turán Motorsport csapata hozta a legjobb eredményeket. Ezeknek a sikereknek nagyon örülünk és büszkék vagyunk rájuk. A csapat nagyon profi munkát végzett és biztosan sokat tudtak tanulni a tavalyi versenyekből. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség száz százalékosan mellettük áll.”
 
A fiúk idén sem hagynak bennünket száguldás és látványos autózás nélkül. 2012-es szereplésükről folyamatosan tájékoztatunk majd minden rajongót.
 
Forrás: Just Creative